A magyarok ki vannak éhezve a jó koncertekre, legalábbis erre utal, hogy már tízezrek nézték meg a Németországban és Amerikában élő magyar zenész-producer Leslie Mandoki és a világsztár barátaiból álló Mandoki Soulmates online koncertjét csak Magyarországról. Világszerte pedig már közel kétszázezer internetező kattintott a másfél órás felvételre, amin Bartók Béla Magyar Képek című albumának modern feldolgozása hallható.
Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új-Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.
A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt– mondta el az előadás kapcsán Leslie Mandoki. Hozzátette, a koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért. A koncerttel jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat építve, minden szakadék felett, áthidalva a törésvonalakat falu és város, észak és dél, és ami a legfontosabb, a generációk között. „The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: Zene az emberség szolgálatában – zárta Mandoki.
A kulisszák mögött: ennyi időbe telt
Az előkészületek több mint három hónapot vettek igénybe! Karácsony előtt merült fel az ötlet a Mandoki Soulmates zenekar tagjaiban, hogy online muzsikálják el a világhírű magyar zeneszerző művét feldolgozó Hungarian Pictures albumot. A felvétel a YouTube-on érhető el teljes hosszában, ingyenesen, de itt elindítva is megtekinthető.
A pandémia miatti koncertstop egy különleges produkciót hívott életre, a zenei show résztvevői a digitalizáció segítségével a földrajzi távolság ellenére együtt játszanak, rengeteg nézőhöz eljutva. A Mandoki Soulmates online performansza a formáció legújabb lemezére épül, kiegészítve új szerzeményekkel, a közreműködő zenészek pedig a világ számos tájáról kapcsolódtak össze egy közös zenélésre.
A Component Holding Kft. zártkörű tőkeemeléssel 10% feletti tulajdonrészt szerzett a NAVIGATOR Investments-ben, a NAVIGATOR Julius-Globe tagvállalata pedig megvásárolta a Component CNC gyártórészlegét.
Több fontos döntést és intézkedést ismertetett a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás Gergely beszélt az Otthon Start támogatás bevezetéséről is.
Kevesen merik bevállalni azt, hogy családosként felveszik az összes lakásvásárlási támogatást. Az egyedülállók lehetőségei pedig jócskán megcsappantak. Már a befektetési célú vásárlás sem akkora biznisz.