Fekete Péter szerint a konszolidált beszámolók tartalmazzák majd a leányvállalatok eredményeit. Ez azért van így, mert a két anyacég egyesül, amelyek részesedéssel rendelkeznek működő cégekben. „Ha az Opus és a Konzum valódi működéséről szeretnénk képet kapni, akkor érdemes a konszolidált beszámolókat nézni. Április 4-én várható az Opus, április 5-én pedig a Konzum részletes eredmény beszámolója, még a két cég rendkívüli közgyűlése előtt” – közölte a Konzum vezérigazgató-helyettese.

A Konzum a Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájába lép. A képen bal oldalt Linczényi Aladin, a Konzum vezérigazgató-helyettese, középen Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese és Végh Richard a BÉT elnök-vezérigazgatója

Mi a két cég összeolvadásának menetrendje?

Az április 8-i közgyűlés után, ha a részvényesek ezt elfogadják, akkor már csak egy jogi procedúra az Opus és a Konzum összeolvadása. Ennek a folyamatnak az a vége, hogy június 30-val a Konzum Nyrt. megszűnik, és a cég eszközeit az Opus Global Nyrt. veszi át. A Konzum és az Opus összeolvadását tavaly jelentette be a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója, Jászai Gellért. A fúzió részleteiről itt olvashatnak.

Milyen teljesítményt várnak az összeolvadást követően a vállalatoktól?

A két cég összesített nettó nyeresége 27 milliárd forint. Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese azt mondta a Reggeli Monitorban, hogy ezt egy nagyon jó eredménynek tartja. Mindkét cég esetében 2018 rekordév volt. A társaságok nagyértékű felvásárlásokkal és tőkeemelésekkel gyarapodtak. A részletes, konszolidált gyorsjelentések tartalmazzák majd azt is, hogy a már eddig felvásárolt és működtetett leányvállalatoktól mit várnak. Fekete Péter ugyanakkor a műsorban megjegyezte, hogy még a gyorsjelentések sem tartalmazzák majd, hogy milyen új felvásárlási célpontokban gondolkodnak, erről azonban a Konzum vezérigazgató-helyettese nem árult el több információt.

Eredmény előrejelzésre ugyanakkor vállalkozott Fekete Péter. Azt mondta, hogy már rövidtávon, 50-60 milliárd forintos, éves nyereséggel számolnak. „Nagyon bizakodóak vagyunk a jövőre nézve” – osztotta meg érzéseit a Konzum vezérigazgató-helyettese.

Két építőipari zászlóshajó

A szintén a Konzum-Opus csoport tulajdonában lévő R-Kord és Mészáros & Mészáros Kft. szerződésállománya dinamikusan nőtt az elmúlt időszakban. Fekete Péter szerint az építőipari száguldás miatt is, a két cégnek jelentős az eredménytermelő képessége. „A két építőipari társaság az egyik húzóereje lesz az Opus holdingtársaságnak, jelenlegi lekötött szerződésállományuk 350 milliárd forintra tehető, és még ha jelentősen nem is bővülne a következő időszakban a megrendelésük, akkor is hozzák majd a számaikat” – közölte Fekete Péter.

A Konzum vezérigazgató-helyettese megjegyezte, hogy az egyesült Opus Global Nyrt-t nem véletlenül alakították ki ilyen „diverzifikált portfolióval”. Az építőipari cégek mellett jelentős a potenciál a turizmussal, ingatlanpiaccal és az energetikával foglalkozó cégeik eredménytermelő képességében is. A cégvezető szerint nem véletlen, hogy ezekbe a stratégiai ágazatokba fektetett be korábban az Opus és a Konzum vezetése.