Mi is foglalkoztunk azzal tegnap, hogy a Handelsblatt német lap információi szerint a BMW és a Daimler is magyarországi érdekeltségein spórolhat a következő időszakban, kozmetikázva az anyacégek eredményét. Most reagált a Külgazdasági és Külügyminisztériumot is, amely a portfolio.hu megkeresésére az alábbi hivatalos reakciót adta:

"A magyar gazdaság tavaly 5 százalékkal növekedett, és továbbra is az a célunk, hogy a magyar gazdasági növekedés legalább 2 százalékkal meghaladja az uniós átlagot. A cél megvalósításához a magyar gazdaságban minden feltétel adott, a tavalyi esztendőben 98 beruházásról született döntés a Befektetési Ügynökségünkön keresztül.

A BMW-beruházás, illetve annak előkészítése a megfelelő ütemben zajlik. A Mercedes továbbra is hosszú távon elkötelezett Magyarország mellett, elégedett a kecskeméti gyárral, amely fontos láncszem a cég gyártási hálózatában."

A KKM kijelentéseit erősíti a Mercedes hivatalos válasza is, amelyet az InfoRádiónak adott a kecskeméti Mercedes-Benz gyár kommunikációs igazgatója. Ludvig Orsolya egyrészt kiemelte, nem áll le az új kecskeméti Mercedes üzem építése, sőt 250 millió eurónyi értéket már be is építettek. Másrészt elmondta, még zajlanak az egyeztetések arról, milyen terméket gyárt majd a vállalat az új, épülő üzemben. Szerinte természetes, hogy egy piaci cég módosítja terveit.

Az anyavállalatok nem reagáltak

Sem a BMW sem a Daimler nem kommentálta a Handelsblatt értesüléseit, pontosabban kijelentették, hogy a sajtóban megjelent spekulációkra nem szeretnének reagálni. Salgó András, a BMW magyarországi kommunikációs vezetője ugyanakkor az Infostart tájékoztatása szerint, elmondta, hogy a Debrecenbe tervezett "új gyár további kapacitásbővülést hoz majd a cég globális gyártóhálózatában. Kínai, mexikói és az USA-ban történt beruházásaik után tovább erősítik európai aktivitásaikat."

Ezeket a gondolatokat támasztotta alá a debreceni önkormányzat válasza, amelyet a dehir.hu szemlézett:

"A német sajtóban megjelent híreket nem kívánjuk kommentálni. Debrecen önkormányzatának beruházásában megvalósuló Északnyugati Gazdasági Övezet iparterületének fejlesztése az eredeti terveknek megfelelően, jó ütemben halad. A BMW Group mérnökei és projektvezetői, valamint az önkormányzat, az ITM és a HIPA vezetői és munkatársai között folyamatos az egyeztetés a projekt megvalósításával kapcsolatban."