Először is jól járnak a műsorba jelentkező vállalkozók, hiszen itt őszintén beszélhetnek napi küzdelmeikről és stratégiai kérdésekről. Őszinte válaszokat kapnak üzleti coachoktól. A MENTOR ugyanis egy ingyenes szervezetfejlesztés konzultáció, megmérettetés és tudásfejlesztés is egyben. Egy olyan fejlődési út, amiért máshol sokat kellene fizetni. A pontozásos verseny végén a nyertes vállalkozás ráadásul 1 millió forint értékű hirdetési csomagot kap a Trend FM-től. Persze már a versenyen való részvétel is komoly marketing értékkel bír.

Izgalmas a verseny a mentoroknak is. Sokan közülük nagyvállalati tanácsadással foglalkoznak, míg a MENTORBAN inkább kisebb, már jól működő cégek, de még a nagy ugrás előtt álló vállalkozások igénylik tanácsaikat. Üzleti kapcsolatok, együttműködések is szövődtek már az elmúlt években.

Jól jár a MENTOR-ral a hallgató is, mert a 13 rész alatt a három cégvezető problémáira és az azokra adandó lehetséges megoldásokra enged rátekintést a műsorsorozat. A versenyzők feladatokat kapnak, amelyeket a mentorok segítségével oldanak meg. Mindezt a Trend FM hallgatói előtt, akik így egy olyan kerekasztal-beszélgetésbe csöppenek bele, amelynek akár ők is résztvevői lehetnének. A felmerülő problémák ismerősök lesznek.

És végül, jól járunk mi, a Trend FM csapata is. Szeretjük készíteni – az elmúlt években összebarátkoztunk a versenyen induló vállalkozókkal, az őket segítő mentorokkal, a zsűrivel, a támogatókkal. Jó a csapat!