A tájékoztatás szerint a jogszabály értelmében a munkáltató ötévente maximum ötmillió forintot adhat adó- és járulékmentesen (a fizetésén kívül) a dolgozójának azért, hogy törlessze forint vagy deviza alapú lakáshitelét. Ez az összeg azért is jelentős, mert átlagosan 7 millió forint a magyar családok adóssága.
A közlemény kiemeli, hogy a rendelet minimális adminisztrációt jelent az érintetteknek. Az adómentesség feltételeinek utólagos vizsgálatát például a munkáltatóra bízza és részletesen tartalmazza a munkavállalói, illetve hitelintézeti kötelezettségeket is. Fontos, hogy ha a munkáltató nem kíván a feltételek vizsgálatával foglalkozni, akkor ennek a feladatnak az elvégzését rábízhatja egy hitelintézetre is, amivel minimálisra csökkenthető az adminisztráció - írták.
A kormány a személyi jövedelemadó törvény módosításával 2014. január 1-jével tette lehetővé, hogy a cégek adómentesen támogathassák dolgozóik lakáshitel törlesztését. A gyakorlatban felmerülő problémákat tisztázza a most hatályba lépett miniszteri rendeletet.
Az adómentes munkáltatói lakáscélú támogatás folyósításának szabályairól szóló 15/2014 NGM rendelet a 2014. április 3-án megjelent Magyar Közlönyben olvasható.