Az elmúlt három-négy évben több olyan fejlesztés ment végbe Magyarországon, ahol a vidéki települések digitális ökoszisztémáját fejlesztették, vagy éppenséggel építették ki. Egy paradigmaváltásra van szükség ahhoz, hogy ilyen programok el tudjanak indulni az országban, mondhatni, kell egy katalizátor, ami beindítja a szakemberek fantáziáját. Emellett a díj megszületésének másik célja, hogy azok az innovációk, amelyek akár el is veszhetnének, bekerüljenek a reflektorfénybe. Az Év Digitális Faluja díjra ötezer fő alatti települések pályázhatnak olyan innovációkkal, amelyek tartalmaznak valamilyen, az adott település életét megkönnyítő vagy magasabb szintre emelő digitális megoldást. Négy pályázati kategóriában mérettethetik meg ötleteiket: az innovatív települési környezet kategóriában, a fenntartható épített és természeti környezet kategóriában, az innovatív társadalmi és közösségi jólét kategóriában és az innovatív gazdasági ökoszisztéma kategóriában. Utóbbi főleg a településeken működő vállalkozásokat érinti.

A pályázat augusztus 30-án zárul, és egy független szakmai zsűri értékeli majd a beérkezett munkákat előre meghatározott szempontok szerint. Az elmúlt 6-8 évben Magyarországon rengeteg digitális fejlesztés született, köztük a levegő szennyezettségét mérő okosmegoldások is. Nem feltétlenül kell azonban teljesen új vívmánnyal nevezni, az is járható út, hogy egy már meglévő megoldás digitalizált továbbfejlesztésével indul egy önkormányzat az adott kategóriában – mondta Balla Attila.

A díjra az adott település önkormányzata pályázhat. Ennek ellenére, ha egy magánszemélynek, vállalkozásnak vagy civil szervezetnek van valamilyen innovatív ötlete, amelyet elindítanának az Év Digitális Faluja pályázaton, akkor azt az önkormányzatukon keresztül tehetik meg.

A benyújtott pályázatok kapcsán a DJP fenntartja a jogot, hogy a megvalósított elképzeléseket a zsűri személyesen is megnézze és megvizsgálhassa, hogy az értékelés minden szempontot figyelembe véve történjen – emelte ki a technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettes.

Balla Attilával, a Digitális Jólét Nonprofit Kft. technológiai és vállalkozásfejlesztési ügyvezető-helyettesével készült interjút itt meghallgathatják: