A Papp Balázs és Liska Orsolya vezette kutatók a korábban a humán genom vizsgálatakor sikeresen alkalmazott megközelítést ültetik át az emberre jellemző anyagcsere-folyamatok evolúciójának megértéséhez. 26 emlősállat – köztük az elefánt, patásállatok, majmok, rágcsálók, ragadozók – jellemzőit vetik össze az emberével.

A kutatás során megállapították, hogy nagyarányú az átfedés a kiválasztott emlősök és az emberre jellemző anyagcsere-folyamatok közt, ami lehetővé teszi azok relatív összehasonlítását.

Az elsődleges eredmények – amelyeket a rangos Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) tudományos folyóiratban publikáltak – azt mutatják, hogy a ma élő emlősök anyagcsere-folyamatai csak kis változásokat mutatnak.

Ez annak az eredménye, hogy az evolúciós múltban fellépő nagyobb elváltozások megbetegedéssel jártak. Ilyenkor a természetes szelekció kérlelhetetlenül lecsapott, és az emlősállat nagy eséllyel elpusztult. Vagyis a ma élő emlősök összehasonlításával visszafejthető, mely anyagcseretermékek – metabolitok – jelzik hatékonyan az egészségi állapot megváltozását. Ezeket a metabolitokat azután érdemes lesz az emberi vérben is nyomon követni, hogy láthatóvá váljon, kiben mutatnak nagy eltéréseket.

Papp Balázs, a HCEMM kutatócsoport vezetője hangsúlyozta: „mivel a kiválasztott huszonhat emlősre jellemző anyagcseretermékek nagy átfedést mutatnak, így fölállítható egy olyan anyagcseretérkép, amely lehetővé teszi az emberi szervezetben termelődő metabolitokban bekövetkező változások kiértékelését".

Az új eljárás hozzájárulhat a jövőben egy megbízható és hatékony, vérből kimutatható jelzőrendszer felállításához, ami segít a betegségek korai felismerésében, a megfelelő terápia felállításában.

A Papp Balázs által vezetett tizennégy tagú tudóscsoportból öten kizárólag az anyagcsere-folyamatok evolúcióját vizsgálják, és jelenleg klinikai adatokat is elemeznek.