Az egyik legismertebb Csehov-darab mai közegre adaptált szövegkönyvét Fekete Ádám dramaturg készíti, az egyéni hangú előadást a színészgárda mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen nemrég végzett Fehér Balázs Benő rendezése szavatolja. „Fiatal, tehetséges rendező, aki teljesen a mai kornak megfelelően látja a világot, a színjátszást és a rendezést is, olyan impulzust visz a próbákba, ami tulajdonképpen életet ad, fölvillanyoz – mondja a rendezőről az idén Kossuth-díjjal kitüntetett operettcsillag, Oszvald Marika, aki, mint mondja: imádja a változatosságot, ezért is vállalta a szerepet, amit pályája egyik legjelentősebb kihívásának tekint. – Egész életemben operettet játszottam és elértem abba a korba, hogy muszáj kipróbálnom magam egy klasszikus drámában, mert izgat a dolog. Érzek magamban erőt ahhoz, hogy meg tudjak felelni ennek a fajta rendezési stílusnak, és egyáltalán a prózai színházat is ki akarom próbálni.”

Oszvald Marika, mint mondja, gondolkodási időt kért, amikor felkérték a szerepre. „Eleinte meg voltam ijedve. Tudtam, kik játszották előttem ezt a szerepet: nagy dívák, én pedig alapvetően szubrett vagyok, illetve most már komika, és volt bennem egy olyan tartás, hogy miért éppen én. De Arkagyinában is van sok nevetséges, komikus vonás, összességében mégis tragikus karakter. Ennek a kettőssége nagyon érdekes és izgalmas. Azt hiszem, Benő azért gondolt rám, mert tipikus „operettfigura” vagyok, és hozzám kötődhetnek olyan dolgok, amikben Arkagyinával, aki színésznő, azonosak vagyunk. Abszolút nem vagyok olyan, mint ő, de kétségtelenül vannak hasonlóságok: sikerorientáltság, mindenáron érvényesíteni a saját magam elképzeléseit, az életemet úgy élni, hogy mindenkit magam alá rendelek körülöttem egy bizonyos mértékig. Szerencsére ők nagyon toleránsak voltak velem. De nem vagyok annyira önző, mint Arkagyina, nem vagyok annyira erőszakos és smucig. Ő csak magával van elfoglalva, mindenkit saját maga alá teper, egyáltalán nem érzi más emberek fájdalmát, kívánalmát. A maga álomvilágában él, azt akarja megvalósítani, maga alá gyűri a többieket az agresszivitásával. Nem nagyon tetszik nekem Arkagyina, miközben tetszik: tetszik magamból létrehozni a figurát, jó érzés. Nagyon jókat próbálunk, nagyon jó Benő tanítványának lenni” – mondja az Operett legendás színésznője, aki korábban, az egyetemen egy operettkurzuson tanította a mostani előadás rendezőjét.

Arkagyina darabbeli párját, Trigorint, a híres írót Kaszás Gergő alakítja. „Idén tavasszal már nem akartam újat próbálni – mondja arra a kérdésre, hogyan került az előadásba. – Sok futó előadásom van, de azt gondolom, vannak helyzetek, amikből nem szabad kimaradni. Ez ilyen helyzet: nem tudtam rá nemet mondani, a darab miatt, illetve a benne szereplő emberek miatt. Az egész társaság, így együtt, nagyon izgalmas végeredményt hozhat. Ugyan még nem is lehet tudni, hogy csapatként hogyan fogunk együttműködni, mégis érdekes. László Zsolt például eggyel fölöttem járt a főiskolára, de úgy emlékszem, hogy mi nem dolgoztunk együtt színpadon soha – igaz, itt sem lesz olyan sok közös jelenetünk. Életem egyetlen rendezésében Derzsi János volt az egyik címszereplő – nem biztos, hogy nagy örömmel emlékszik rá, de jó munka volt. Most az a legfontosabb kérdés, sikerül-e szép és izgalmas előadást létrehozni, de azt kívánom, ha jól sikerül, akkor tudjuk majd minél többet játszani. Mostanában azt tapasztaltam, ez a nehézség. Egerben – ahol kilenc évig játszottam – évad végén lekerültek műsorról az előadások, tiszta lappal indultunk ősszel – csak egy-két produkciót vittünk át, amiket meghívtak fesztiválra, meg a zenéseket. Budapesten négy év alatt most ez a tizenhatodik előadásom, ebből kilenc most is műsoron van, és Szikszai Rémusszal még idén elkezdjük próbálni A legyek urát – bár majd csak szeptemberben mutatjuk be –, az lesz a tizedik futó előadásom, és ez sok. Fizikailag is, mentálisan is. Az egyeztetésről nem is beszélve.”

Arkagyina fiát, Kosztyát a Kaposvári Egyetemen, Mohácsi János osztályában 2012-ben végzett Porogi Ádám játssza. „Trepljovra nehéz nemet mondani. Benőnek láttam munkáit, nagyon tetszettek, a csapat is nagyszerűnek tűnik. Várom nagyon, kíváncsi vagyok, meddig jutunk el a munka során, mennyit fedezünk föl Csehovból, magunkból” – mondja.

Kosztya szerelmét, Nyinát Trokán Nóra alakítja, aki 2009-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, Marton László, Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában, korábban ő is a kecskeméti társulat tagja volt, most szabadúszó, a közönség a televízióból és több filmből is ismerheti. „Szerintem nincs színésznő, aki nemet mondana egy ilyen szerepre, meg erre a darabra, meg egyáltalán Csehovra – vallja. – Dolgoztam már Benővel, a Tajtékos napok című előadásába ugrottam be, amit nagyon szerettem, nagyon jó hangulatban dolgoztunk. Nagyon tehetséges, energikus rendezőnek tartom. Amikor felkért, elmondta, kikkel szeretne együtt dolgozni a Sirályban, egytől egyig nagyon örültem mindenkinek. Ráadásul Porogi Ádámmal sokat dolgoztam Kecskeméten, az is nagyon jó, hogy ebben a két szerepben újra találkozunk.”

Az előadást különlegesen hosszú, négy hónapos próbaidőszak előzi meg, próbák már február óta folynak. A Sirály május 31-i bemutatójára már kaphatók a jegyek, a produkció a premier után az Átrium Film-Színház repertoárjára kerül, júniusban, majd a nyári szünet után szeptembertől folyamatosan látható.