A Központi Statisztikai Hivatal első becslése szerint a legnagyobb súlyú alágak közül a villamos berendezések gyártása és az autóipar bővült a leginkább. Ugyanakkor a számítógép, elektronikai, optikai termék, valamint az élelmiszer-, ital- és dohánytermék-gyártás volumene visszaesett. Az ING Bank vezető közgazdásza elmondta, a magas energiaárak húzták vissza a magyar ipari teljesítményt.

„Összességében negatív meglepetésről beszélhetünk a februári ipari teljesítményt illetően. Jelen pillanatban a részletes adatokat nem látjuk. A KSH eddigi adataiból annyi látszik, hogy a legtöbb alágazatban visszaesés volt, és nem meglepő módon lényegében az akkumulátorgyártás és az autóipar tudott pozitívan teljesíteni. Ami viszont kiviláglik ezekből a szűkös információkból, hogy az elmúlt hónapokban folyamatos lejtmenet látszódik az ipari teljesítményben" – értékelte Virovácz Péter.

Hozzátette: leginkább azok a nem húzóágazatok teljesítenek rosszul, amelyek energiaintenzívnek számítanak. Vélhető a kedvezőtlen gáz- és áramszerződések miatt a cégeknek még mindig racionalizálniuk kell a termelést, és még mindig olyan magas költségszintekkel dolgoznak, hogy a folyamatosan lemorzsolódó kereslet mellett nem tudnak annyit termelni, hogy az felszín felett tartsa a hazai ipart.

A részletes adatokat április 13-án közli majd a második becslése alapján a KSH. A friss adatok elemzéséről Bergendi Barnabás készített interjút.