Fontos azonban kiemelni, hogy az intelligens vércukormérők esetén is alapvetően önellenőrzésre szolgáló – nem pedig diagnosztikai – eszközökről van szó, amelyek nem helyettesítik a laboratóriumi vizsgálatokat. Ugyanakkor ezek olyan csúcstechnológiás fejlesztéseket jelentenek, amelyek nagyon pontos, precíz mérést tesznek lehetővé. Ez pedig nemcsak a felhasználóknak, hanem adott esetben például a mentőknek is sokat segíthet.

A hazai cég ennek jegyében már több alkalommal is adományozott okoskészülékeiből az Országos Mentőszolgálat alapítványának. A szervezettel egyébként is sűrűn szoktak egyeztetni, hogy mire is van éppen szükségük. Ezekből a konzultációkból pedig akár a piaci igényekre is kölcsönösen fény derülhet.

A vércukormérés technológiai evolúciója

A 77 Elektronika nem most kezdte el a kapcsolódó fejlesztéseket, a vércukormérés ugyanis már az 1980-as évek második felétől fókuszban van náluk. Akkor még optikai méréstechnológiáról volt szó, az azóta eltelt évek, évtizedek során viszont már egyre precízebb gyártástechnológiákat lehetett elérni. Nem beszélve a tudományos környezet változásáról, amely lehetővé tette az elektrokémiai méréstechnológiára való áttérést – fejtette ki Szabó Barnabás.

„A mai szenzoros vércukormérő-csíkon található elektródák, a benne lévő kémiai anyagok, valamint a lezajló folyamatok, kapillárisok kialakítása is segíti a pontos mérést. Továbbá a miniatürizálás, illetve az új anyagok is szerepet játszanak abban, hogy egyre kisebb méretben hozzunk létre olyan méréstechnológiákat, pontosságot, ismétlőképességet, ami gyakorlatilag akár egy kézi eszközben is lehetővé teszi a nagyobb készülékek méréstechnológiájának integrálását” – részletezte a fejlesztési osztály igazgatóhelyettese.

Ugyanakkor a technológiai fejlettség miatt ma már nem elsősorban a miniatürizálás a cél, hanem – az okostelefonokhoz hasonlóan – a felhasználói élmény növelése. A teljes cikket az IoT Zóna honlapján olvashatják.