A tárca részéről hozzátették: harckészültségben vannak, de nem akarnak háborút. A kínai állami sajtó arról is beszámolt, hogy a gyakorlat keretében most először repültek át kínai rakéták a sziget fölött, amit azonban sem Pekingben, sem Tajpejben nem erősítettek meg hivatalosan.

A japán kormány ugyanakkor arról számolt be, hogy kilenc rakétát érzékeltek, amelyek közül négy átrepült Tajvan felett. Mint ismeretes: Kína tegnap kezdte el azt a hadgyakorlatot, amellyel Nancy Pelosi, az amerikai képviselőház elnökének tajvani látogatására kívánt reagálni és a tervek szerint vasárnap fejezi be.