A Központi Statisztikai Hivatal közlése alapján a nyár első hónapjában a forgalom 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Az ING Bank Senior elemzője szerint mindeközben azt látni, hogy havi alapon valójában fél százalékos zsugorodásról beszélhetünk.

Virovácz Péter elmondta, hogy az élelmiszer-kiskereskedelem 0,2 százalékkal mérséklődött júniusban, de jelentősen csökkent az üzemanyag-forgalom is. Hozzátette: mostanra már a háztartások többsége elkezdte érdemben csökkenteni a fogyasztást.

A szakértő szerint az adatok alapján már látni lehet a gazdasági teljesítmény erőteljes fékezését. Virovácz Péterrel, az ING Bank Senior elemzőjével Gál Márk beszélgetett.