Szatmárcseke több mint két évtizedes rendezvényén – melyre idén augusztus 16. és 17. között kerül sor – a gyümölcsmosástól a ciberézésen, majd az órákig tartó kevergetésen át az üstről való leemelésig követhetjük a szilvalekvár útját.

A nevező csapatok kizárólag hagyományos módon és eszközökkel dolgozhatnak: vályogból rakott katlanokban, fatüzeléssel, rézüstben, favitorlával és kavarónyéllel kell kikeverniük a megfelelő sűrűségű szilvalekvárt. Azt is előírják a versenyzőknek, hogy sátraikat a településükre, tájegységükre jellemző régi használati eszközökkel, keresztszemes, vagy szőttes kézimunkákkal kell, hogy feldíszítsék.

Vályogkatlan, rézüst, favitorla és kézimunka szőttes: minden a hagyományőrzésről szól.

A közösségi lekvárfőzésben nemcsak a környékbeli települések vesznek részt, a Dunántúlról, Szlovákiából, a romániai Szatmár és Hargita megyékből, meg Kárpátaljáról is jönnek versenyzők.

Míg a katlanokban pöfög a gyümölcspép, a szabadtéri színpadon kopognak a néptáncosok cipői, szól a tárogató, a népzene és a népdal. Senki ne menjen úgy haza, hogy nem kóstolta meg a frissen elkészült, szinte fekete szatmári szilvalekvárt, ami akkor jó, ha megáll benne a kanál.

 

ÉLJE ÁT!

• Csorogjon le kenuval vagy kajakkal a Felső-Tiszán Szatmárcsekétől Tivadarig, majd pihenjen meg Tivadar finomhomokos strandján!

• Éljen át időutazást a nagyari Luby Kastélyban, ahol zenélő rózsakert, interaktív kastélymúzeum és szabadulószoba várja.

• Kerékpározzon végig a Középkori templomok útján, és fedezze fel az aprócska, díszes templomokat, több száz éves haranglábakat (Csaroda, Csengersima, Sonkád, Gyügye, Lónya, Nagyszekeres stb.).

3 hely, amit látni kell a környéken

 

Szatmárcseke műemlék temetője: Meghökkentő látvány a közel 600, stilizált emberfejet vagy csónakban fekvő embert formázó fejfával benépesített sírkert. Közülük kiemelkedik Kölcsey Ferencnek, a Himnusz költőjének hófehér klasszicista síremléke.

 

Tákosi templom: Az 1760 körül vályogból épült református templom, a „mezítlábas Notre Dame” fakazettás mennyezetével, Európában egyedülálló paticsfalával a népi művészet remeke.

 

 

Túristvándi vízimalom: A kanyargós Öreg-Túr partján a 18. század végén épített vízimalom ipartörténeti műemlék, ma is működőképes.

Infó: szatmarcseke.hutemplomut.hu


A cikk a Magyar Turisztika Szövetség Alapítvány Ízes Magyarország című kiadványában jelent meg. A kiadvány főtámogatója: