A nyilvánosan kihirdetett határozat indoklása szerint a jogbiztonság követelménye akkor érvényesül, ha az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg, mint amit a rendes bírósági út követel meg, azaz ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően olyan körülmény áll be, amely folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti.

 

Az Ab eljárását kezdeményező kormány indítványának másik felvetésére reagálva az Ab kimondta: rendes bírósági ítéletnek azokat a konkrét jellemzőit, amelyek közvetlenül a fogyasztók jogainak védelmével kapcsolatos alaptörvény-ellenességet okoznák, alkotmányértelmezési hatáskörben nem lehet megállapítani.

A gazdasági erőfölénnyel visszaélés elleni fellépésre és a fogyasztók jogainak védelmére irányuló alaptörvényi rendelkezésből közvetlenül következhet ugyan jogszabály alkotmányellenessége, de ennek megítélése függ a szabályozási környezettől.

Folytatják a kivezetést

Az Alkotmánybíróság döntése visszaigazolta a kormány eddigi lépéseit, a kormány eddig is arra törekedett, hogy alkotmányos alapokon, érdekegyensúlyra törekvő döntéseket hozzon - mondta Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter szerint mindennek köszönhető, hogy csökken a devizahitelesek aránya az országban, és csökkent az ország sérülékenysége.

Varga szerint fontos kérdés, hogy a parlamenti választások után a következő kormány a következő ciklusban mindenképpen folytassa a devizahitelek megszüntetést, kivezetését.