Kit keresünk?

Olyan vállalkozókat, akik már bizonyítottak, de érzik, hogy cégükből többet lehetne kihozni. Nem a most induló cégek vezetőit keressük, hanem azokat, akik már felépítettek egy vállalkozást, azonban az igazi áttörés különböző okokból hiányzik. A szervezetfejlesztésben, vezetői készségfejlesztésben segít a műsor a legnagyobb tanácsadó cégek közreműködésével.

Kit választunk?

3 cégvezetőt, akik 14 héten át vesznek részt az ingyenes képzésben. A tanácsadó cégek képviselőiből, a rádió munkatársaiból álló zsűri pontozásos rendszerben értékel. Egy gazdasági szektort, egy iparágat egy vállalkozás képviselhet. A legjobb eséllyel azok a cégvezetők indulnak, akik elhivatottak a képzés, a fejlődés iránt, akik vállalják a rádió nyilvánosságát, akiknek a vállalkozásában megvan a fejlődési potenciál.

Milyen feladatokat kell megoldani?

A 2016. márciusában kezdődő és 2015. júniusában befejeződő műsorsorozat 14 alkalommal hallható a TrendFM-en. A keddenként jelentkező, élő műsorban a kiválasztott cégvezető vállalja a megjelenést. A cégvezetőnek a tanácsadó cégek a vállalkozás működéséhez kapcsolódó feladatokat adnak, amely „házi feladat” elkészítéséhez személyes konzultációs lehetőséget is biztosítanak a tanácsadók. Az így elkészült projektfeladatot a TrendFM keddenként jelentkező GR2 műsorában elemzik, és a zsűri értékeli.

Ki nyer?

A kiválasztott cégek közül az a vállalkozó lesz a nyertes, amelyik a 14 hét alatt a zsűritől a legmagasabb pontszámot kapja a feladatok elvégzésére. A zsűrizés során szubjektív benyomásoknak is szerepük van az objektíven mérhető mutatók mellett.

Mit nyerhet?

A 3 versenyző cég mindegyike 14 héten át, alkalomszerű elfoglaltságot jelentő képzésen vehet részt a legnagyobb tanácsadó cégek szakértőinek segítsége mellett. Az ingyenes, konzultációs lehetőségek sok vállalkozás számára eleve elérhetetlenek, a program végére kész szervezetfejlesztési program áll a cégvezető rendelkezésére. A legtöbb pontot gyűjtő vállalkozás listaáron 1 millió forint értékben kap megjelenési lehetőséget a Gazdasági Rádió csoport felületein.

Ki szervezi?

A GR2 műsor szervezője a TrendFM-et üzemeltető MŰSOR-HANG Zrt.

Kik alkotják a zsűrit?

A zsűrit a Szervező belső, szakmai tanácsadója (továbbiakban Belső Tanácsadó), a KPMG, a Deloitte, illetve a támogatók egy-egy munkatársa alkotják az adott témakörnek, feladatnak megfelelően.

A zsűritagok mind a kiválasztás, mind a kiválasztott cégek által elvégzett feladatok értékelése során egy-egy pontszámot adhatnak 1-10 pontig terjedő skálán. Az egyes feladatokon a maximálisan adható pontszám arányában egy átlagpontszám kerül rögzítésre.

Budapest, 2016. január