Az euroraklap bevezetése 1961-ben egész Európában és azon túl is fokozatosan forradalmasította a logisztikát. A rakodólapok segítségével a vasúti kocsik rakodási idejét kevesebb, mint a felére sikerült csökkenteni. A logisztika világa ezeknek a lapoknak a méreteihez, azaz a 800 x 1.200 x 144 milliméteres mérethez igazodott – a raktárfelületektől a fuvarozási rendszereken át a kamionok és vasúti kocsik rakodófelületéig. A gyors elterjedésének köszönhetően már a kezdetektől fogva világszerte alkalmazott csererendszer formájában működik.

A rakodólap 100%-ban fából készül, a 435-2 ff UIC-norma szerint gyártják és ellenőrzik, valamint ISPM 15 szabvány szerint hőkezelik, és exportcélokra is hasznosítható.

„Víziónk, hogy az európai gazdaság fenntartható logisztikai gerincét képezzük – ez a TransFER összeköttetéseinken, az innovatív vagonokon és a MIKE digitális asszisztenseken túl a szállítási logisztika legalapvetőbb összetevőjére, az euroraklapra is érvényes" – hangsúlyozta Clemens Först, az ÖBB Rail Cargo Group vezérigazgatója. „Az EUR-márka erősítésével – a Baumann Paletten céggel együttműködésben – a környezetbarát áruhordozók alkalmazását erősítjük" – tette hozzá.

Alex Rotärmel, a Baumann Paletten vezérigazgatója azt emelte ki, hogy az euroraklapoknál alkalmazott nyílt csererendszer kulcsfontosságú szerepet tölt be a jól működő logisztikai láncban és az áruhordozók fenntartható kezelése során.