(Fotó: MÁV)

Pénteken 22 órakor 30-40 vasúti szakember közreműködésével kezdték meg a visszaemelését és elszállítását annak a mozdonynak, amely hétfőn délután Érden engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott. Az érdi Velencei út közelében lévő töltés szélén állt meg. A 126 tonnás mozdony a vonatközlekedésben a hét folyamán nem okozott gondot, azonban a visszaemelés és elszállítás idejére le kell állítani a vonatforgalmat, valamint a közúti közlekedést is a Velencei úti híd érintett szakaszán. Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszok szállították az utasokat a műszaki mentés végéig.

 

(Fotó: MÁV)

Szombaton reggel 6 óráig tartott a felsővezeték-hálózat visszabontása, ezt követően állították fel a darut. Ennek segítségével délelőttre már annyira sikerült visszavontatni a mozdonyt a csonkavágányra, hogy negyed tizenegytől feloldhatták az útzárat Érden, a Velencei úti vasúti felüljárónál.

Pénteken 22 órakor 30-40 vasúti szakember közreműködésével kezdték meg a visszaemelését és elszállítását annak a mozdonynak, amely hétfőn délután Érden engedély nélkül elindult, a csonkavágány végén az ütközőbakot kiütötte, majd kisiklott. Az érdi Velencei út közelében lévő töltés szélén állt meg. A 126 tonnás mozdony a vonatközlekedésben a hét folyamán nem okozott gondot, azonban a visszaemelés és elszállítás idejére le kell állítani a vonatforgalmat, valamint a közúti közlekedést is a Velencei úti híd érintett szakaszán. Kelenföld és Százhalombatta között pótlóbuszok szállították az utasokat a műszaki mentés végéig. A mozdonyt tegnap délután sikerült visszaemelni a sínekre. Ezt követően elbontották a darut és még késő este megkezdődhetett a biztosítóberendezés kábeleinek helyreállítása, valamint a felsővezeték visszaépítése, amely mintegy 6 órát vett igénybe.