Joachim művészete a francia századfordulós modernség hangulataiból táplálkozott, az éjszakai fényektől a ragyogó impresszionista napsütésig, a Csontváryt idéző naivitástól a szirének szimbolista táncáig. A sokáig alig ismert, lappangó életműre a szegedi múzeum művész-restaurátora, Szabó Tamás hívta fel a figyelmet. Ahogy a Trend FM-nek elmondta, a kiállítás hátterében Joachim Bostonban élő unokájával, Porkoláb Miklóssal való találkozás állt.
„Brummer Józseffel, a híres műgyűjtővel-műkereskedővel foglalkoztam tizenöt éve, aki Joachim Ferenc barátja volt évtizedeken át, róla írtam egy cikket. Kiderül, hogy élnek Joachim örökösei, utódai, így találtam meg Porkoláb urat, aki sok értékes adattal szolgált a számomra. Ő vetette fel, hogy megnézné a gyűjteményünket, eljött Szegedre 2017-ben, és megfogalmazódott az a gondolat, hogy restaurálni kéne a múzeumi anyagot." Ekkor indult el Joachim újrafelfedezésének története. Előbb Szabó restaurálta – az unoka nagyvonalú támogatásával – az intézmény tulajdonában álló alkotásokat, majd bevonta a kiállítás szervezésébe Rieder Gábor művészettörténészt.
Az általuk közösen rendezett kiállításból és a hozzá kapcsolódó katalógusból kiderül, hogy Joachim művészete az impresszionizmusból, a neoimpresszionizmusból, a szimbolizmusból és a századforduló éjszakai tónusokra érzékeny esztétikai világából sarjadt ki. Szisztematikus akadémiai képzésben nem részesült, de tanúja volt a párizsi modern magyar művészek élénk társasági életének, jó barátság fűzte Czóbel Bélához, Mattis Teutsch Jánoshoz és – miként ez már kiderült a korábbiakból – a később neves New York-i műkereskedővé váló Brummer Józsefhez.
Joachimot elsősorban az impresszionizmus világa varázsolta el, azokon belül is a leszálló éjszaka különleges optikai világa, amiben a kékek és lilák meghatározó szerepet játszanak. Ő maga „esthangulat"-nak nevezte ezt az illékony, átmeneti napszakot, a tárlat kurátorai „holdfényes impresszionizmusnak". A kiállítás rendezése során derült ki, hogy Joachimot nem csak ezek az éjszakai hangulatok bűvölték el, hanem az 1910 körül divatossá váló naiv párizsi festők, mindenekelőtt Henri Rousseau, akihez egyértelműen köthető a művész, hiszen a Brummerről festett portréját világszerte ismerik.
A kiállítás további érdekességeiről Gyűjtő című műsorunkat itt hallgathatja meg:
