Az adóhatóság idén az eddigieknél is keményebben lép fel a rejtett gazdaság és az adóelkerülés ellen – írja a MAZARS a NAV 2019-es ellenőrzési céljairól szóló elemzésében. Az idei ellenőrzések meghatározó eleme lesz a kockázatelemzésen alapuló differenciált fellépés is. Az elemzések nagyban támaszkodnak majd az áruforgalom átláthatóságát segítő EKAER-en, valamint a nyáron bevezetett Online Számla rendszeren keresztül érkezett adatokra.
Az adószakértő cég szerint fontos lehet a felkészülés egy ellenőrzésre, hiszen az adóhatóság az együttműködő cégeket segíteni szeretné hibáik javításában. A szándékos törvénysértéssel szemben azonban határozottan fellépnek. „Fontos látni, hogy az együttműködő, jogkövető magatartást tanúsító adózókat kifejezetten támogatni szeretné az adóhatóság. A NAV célja, hogy ha hiányosságot találnának egy jogkövető cégnél, akkor szankciók helyett inkább segítsék a hibák javítását. Nem lesznek ugyanakkor elnézők azokkal a piaci szereplőkkel, akik a szabályokat szándékosan és súlyosan sértik meg. A NAV deklarált célja, hogy az adóelkerülés révén eltüntetett adóforintokat hatékonyan behajtsák rajtuk” – mondta H. Nagy Dániel, a MAZARS adóigazgatója.

 

Kiemelt ügyek és cégtípusok

Az adóhatóság előre jelezte azt is, hogy mely területeken szeretne a leghatározottabban fellépni, illetve hogy milyen cégek számíthatnak kiemelt érdeklődésre. A NAV célja például a munkaerő-kölcsönzéssel összefüggő visszaélések feltárása és az adóelkerülésre használt „foglalkoztató” láncolatok felszámolása is. A vezető- vagy tulajdonosváltáson átesett cégek is komoly érdeklődést válthatnak ki az adóhatóságnál. A bejelentett dolgozók és a bevallások közti anomáliákra is nagy hangsúlyt fektetnek majd.

„Lesz idén néhány olyan iparág is, ami komoly figyelemre számíthat. Ilyenek lesznek a webáruházak, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedők, az építőipari vállalkozások, a személyszállítók és a szállodák vagy szálláshely-szolgáltatók is. Az Airbnb-n vagy más hasonló portálokon szállást kínálók is középpontba kerülhetnek” – mondta az adóigazgató.

A számlagyárakat is az eddigieknél hatékonyabban kívánja felszámolni a NAV, és a mögöttük álló magánszemélyek felkutatása is fontos célja az adóhatóságnak. A jövedéki termékek feketepiaca ellen is hatékonyabban lépnének fel, ahogy az áfacsalással bonyolított zöldség- és gyümölcs-kereskedelmi ügyletek visszaszorítása is kiemelt céljuk. A társasági adóhoz kapcsolódó adókedvezmények jogszerűségét is szigorúan ellenőrizni fogják. A legnagyobb adóteljesítményű adózók nem meglepő módon idén is a NAV fókuszában lesznek. Különösen nagy figyelemre számíthatnak azok, akik újonnan kerültek ebbe a körbe.

„Azoknak a cégvezetőknek, akik úgy érzik, tevékenységi körük miatt a NAV fókuszába kerülhetnek, idén érdemes lehet adó-auditot készíteniük vagy készíttetniük. Ezzel ugyanis még időben egyértelművé válhat számukra, ha valamilyen hibát követtek el. Az ilyen önellenőrzéssel jelentős adóbírság és késedelmi pótlék kerülhető el, különösen, hogy a NAV idén segíteni kívánja a jogkövető és együttműködő adózókat” – mondta H. Nagy Dániel.