Magyarországon a pénzügyi tudatosság még gyerekcipőben jár. A magyar lakosság jelenleg százezer milliárd forintot meghaladó pénzügyi vagyonának mindössze 2,5 százaléka van közvetlenül részvényben, ami rendkívül alacsony arány. Biztató adat, hogy a mintegy 2500 milliárdos közvetlen részvényállomány az elmúlt tíz évben ötszörösére nőtt, ugyanakkor a párnacihában tartott lakossági megtakarítások értékét ennek többszörösére becsülik.
A tudatos pénzügyi gondolkodás javítása érdekében már több helyen elindultak a pénzügyi tudatosságot segítő kezdeményezések. Az OPUS GLOBAL Nyrt. azonban most egy teljesen új megközelítéssel szeretne segíteni azoknak, akik még nehezen igazodnak el a gazdasági folyamatokban, illetve a pénzügyeik kezelésében.
A társaság egy olyan a mesterséges intelligencia által támogatott online felületet hozott létre, amely 15 leckén keresztül, az alapoktól a különböző befektetési osztályok megismerésén keresztül, az adózási kérdésekig segíti az eligazodást mindenki számára ingyenesen.
Az új oldal személyre szabott képzést nyújt. Ezt úgy kell érteni, hogy mindenki, aki regisztrál, személyre szabott oktatást kap az addigi ismeretei szerint. Ehhez az elején egy kérdőívet kell kitölteni, ami alapján a mesterséges intelligencia generál egy oktatóanyagot. A 15 leckén végig haladva – mindegyik végén tesztkérdésekkel – komoly tudásra lehet szert tenni.
A március elejétől elinduló tőkepiaci tudást segítő oldal két hónapig érhető el. Deák Bálinttal, az Opus Global kommunikációs igazgatójával M. Szűcs Péter beszélgetett a Reggeli Monitor műsorunkban.
- Reggeli Monitor