Így reagált a Gépjármű Márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke arra, hogy a nemzetgazdasági miniszter rendkívüli fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendelt el az új autókat értékesítő kereskedéseknél a túl hosszú szállítási idők és tisztességtelennek tartott szerződési feltételek miatt.

Az érdekvédelmi szervezet vezetője, Gablini Gábor szerint az ügyfelekre egyoldalú terhet áthárító szerződések még a Covid időszakában, valamint az ukrajnai háború kitörését követően voltak jellemzőek, azóta több ponton változtak a feltételek. A forint árfolyamkockázatát viszont sajnos csak részben lehet kezelni. Lakatos László interjúja.