A felmérést az Analysys Mason cég 2011 óta készíti el és eddig minden évben a Vodafone bizonyult a világ legjobb M2M szolgáltatójának.

A felmérés szerint valamennyi értékelési szempont alapján a Vodafone áll a szolgáltatók ranglistájának élén, így a Vodafone a piacvezető a technológiai fejlettség, a piaci nagyságrend, illetve az ügyfélszolgálat minősége alapján is.

„A Vodafone, több versenytársával ellentétben az egész világon kínál M2M megoldásokat és piacvezetőként 2015. március 31-én már több mint 21,5 millió gép-gép közötti kapcsolatot szolgált ki világszerte” – mondta el Király István, a Vodafone Vállalati Üzletág Vezérigazgató-helyettese. „A Vodafone legnagyobb M2M ügyfelei között olyan vállatok is megtalálhatóak, amelyek 1 milliónál is több M2M kapcsolatot üzemeltetnek” – tette hozzá.

A piackutató vállalat elemzése szerint kiemelkedő, hogy a Vodafone milyen nagy hangsúlyt fektet a partneri kapcsolatok kiépítésére. A Vodafone az általa üzemeltetett 26 hálózaton kívül világszerte 250 partnerrel, ezen belül 55 hálózatüzemeltető partnerrel dolgozik együtt az M2M szolgáltatások biztosításán. A jelentés szerint az M2M üzletágban a siker egyik záloga a megfelelő technológiai háttér biztosítása az együttműködő partnerek számára.

Az Analysys Mason  M2M Scorecard felmérés szerint a Vodafone az ügyfélszolgálati területén az ügyfelek elégedettségének folyamatos nyomon követésére nagy hangsúlyt helyező értékelő rendszerével szerezte meg az első helyet.