A genfi székhelyű Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) a világ legnagyobb részecskefizikai laboratóriuma, amelyhez Magyarország 1992-ben csatlakozott. Itt üzemeltetik a Nagy Hadronütköztetőt (LHC), ami meghatározó szerepet tölt be a részecske- és atomfizikai kutatásokban. A jelenlegi fejlesztés alatt álló Nagy Hadronütköztető várhatóan egy évtizeden belül a jelenlegi teljesítményének tízszeresét lesz képes leadni, amihez csúcstechnológiával fejlesztett és tesztelt, jelentős számú szupravezetőből álló alkatrészre lesz szükség.

A Miskolci Egyetem 2038-ig szóló együttműködési megállapodást írt alá a CERN-nel szupravezető anyagok fejlesztésére és tesztelésére, melynek köszönhetően közvetlenül be tud kapcsolódni a CERN által végzett kutatások nemzetközi élvonalába. Ez az első formális együttműködési megállapodás a két intézmény között, mely az egyik legmagasabb szintű nemzetközi tudástranszfernek ad teret.

Deák Csaba, a Miskolci Egyetem kancellárja, az aláírást követően hangsúlyozta: ”Folyamatosan fejlesztjük kutatói infrastruktúránkat abból a célból, hogy minél jelentősebb szerepet tudjunk játszani a nemzetközi térben. A mostani megállapodással formálisan is megteremtette kutatói közösségünk a világszínvonalú tudományos munka és érvényesülés lehetőségét.”

A CERN azért is választotta magyarországi kutatói bázisának a Miskolci Egyetemet, mert itt egyszerre áll rendelkezésre a szupravezető anyagok fejlesztését és tesztelését lehetővé tevő műszaki és technológiai háttér, ami régiós szinten is egyedülálló képesség. Az Egyetem vezetése abban bízik, hogy a tudástranszfer keretében megvalósuló projekt sikere újabb nemzetközi kutatási megbízásokat fog vonzani Miskolcra, így tovább fokozódhat a helyi kutatói közösség nemzetközi érvényesülése és láthatósága.

Horváth Zita, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: ”Fontosnak tartom, hogy egyre több hazai felsőoktatási intézmény képessé váljon jelentős hozzáadott értéket teremtő nemzetközi kutatási projektben részt venni, amire kiváló példa a Miskolci Egyetem és a CERN között most parafált együttműködési megállapodás is.”