A BÉT Legek 2018 díjátadón „Az év alaptőke emelése” kategóriában a Konzum Nyrt. teljesítményét ismerte el a 17 tagú Tőzsdei Tanácsadó Testület. A hazai tőkepiac legfontosabb és legpatinásabb eseményén a piaci teljesítmények és a szakmai zsűri döntése alapján díjazzák az előző év kiemelkedő teljesítményeit.

A Konzum részvényei alig egy éve, 2018. március 7-én kerültek a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájába. Ezzel a cég hatalmasat lépett előre stratégiai célja megvalósításához, vagyis hogy a vállalat regionálisan működő, közép-európai léptékben is meghatározó méretű befektetési holdinggá váljon. A Konzum IFRS szerint konszolidált teljes saját tőkéje a 2016. december végi 600 millióról 2018 végére 68 milliárd forint fölé nőtt. 2018-ban a vállalat kiemelkedő növekedést ért el nettó eszközértékben elsősorban a társaság turisztikai portfólióját érintő tőkeemelés-sorozatnak köszönhetően.

A Konzum a Budapesti Értéktőzsde Prémium Kategóriájába lép. A képen bal oldalt Linczényi Aladin, a Konzum vezérigazgató-helyettese, középen Fekete Péter, a Konzum vezérigazgató-helyettese és Végh Richard a BÉT elnök-vezérigazgatója

„Megtiszteltetés számunkra, hogy a Budapesti Értéktőzsde a BÉT legrangosabb díjával ismerte el a Konzum tevékenységét. A szakmai zsűri mellett elsősorban a részvényeseink bizalmáért tartozunk köszönettel, hiszen nem kis részben rajtuk múlt a vállalat sikere” – mondta a Konzum Nyrt. elnök-vezérigazgatója. Jászai Gellért szerint a díj méltó befejezése a fúzió előtt álló társaság hosszú, és a reorganizáció óta páratlanul sikeres történetének, valamint erős alapot jelent a folytatáshoz – immár az Opus Global Nyrt.-vel közösen.

A Konzum és az Opus Global Nyrt. fúziója az első félévben zárul le. A tranzakciót követően az egyesült holding méretének, 320 milliárd forint fölötti saját tőkéjének köszönhetően nagyobb súllyal jelenhet meg a nemzetközi benchmark referencia-indexekben, és kiléphet a nemzetközi tőkepiacra is. A fúzióval a budapesti tőzsde 5. legnagyobb vállalata jön majd létre.

A BÉT Legek 2018 díjazottai

1. A hazai tőkepiac fejlesztéséért: Christopher Mattheisen, Magyar Telekom Nyrt.

2. Az év legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cége: 1. Concorde Értékpapír Zrt., 2. Wood & Co, 3. Erste Befektetési Zrt.

3. Az év legnagyobb forgalmú határidős BUX index-kereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.

4. Az év legnagyobb forgalmú határidős részvénykereskedő cége: Erste Befektetési Zrt.

5. Az év legnagyobb forgalmú határidős devizakereskedő cége: Raiffeisen Bank Zrt.

6. Az év legnagyobb forgalmat elért részvénykibocsátója: OTP Bank Nyrt.

7. Az év alaptőkeemelése: Konzum Nyrt.

8. Az év részvénykibocsátója az Xtend piacon: Megakrán Nyrt.

9. Az év kötvénykibocsátója: Magyar Fejlesztési Bank Zrt.

10. Az év külföldi kötvénykibocsátója: Bank of China

11. Az év jelzáloglevél kibocsátója: OTP Jelzálogbank Zrt.

12. Az év adatszolgáltatója: RND Solutions Zrt.

13. Az év befektetési szolgáltatója: OTP Bank Nyrt.

14. Kibocsátói transzparencia díj: MOL Nyrt.

15. Kibocsátói transzparencia mid-cap különdíj: ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.

16. Az év hazairészvény-kereskedési platformja: KBC Equitas

17. Befektetői tudatosság terjesztéséért: Sütő Ágnes, Magyar Bankszövetség

18. A legjobb befektetői kapcsolattartó: Réthy Róbert, MOL Nyrt.