A Fradi címvédését egy több mint 9 milliárd forintos szezonbeli összbevétel alapozta meg, aminek csaknem harmada az őszi Európa Liga szereplésből származott – derül ki az mfor cikkéből. A bajnoknál is, miként az összes első osztályú csapatnál, az egyéb bevételek európai összevetésben nagyon magas arányt tesznek ki. Ide tartoznak például a TAO-támogatások is.

Székely Sarolta, az mfor újságírója Sportérték című műsorunkban elmondta: a nemzetközi kupaszereplés és a játékosok kinevelése jelenthet kiutat a régió futballklubjai számára, mert például a jegy-vagy bérleteladásokból származó bevételek igencsak alacsonyak.

Imre Lőrinc interjúja.