A Nemzeti Kutatási Infrastruktúra Felmérés és Útiterv (NEKIFUT) projekt 2008-ban indult a magyarországi kutatás-fejlesztési infrastruktúra adatbázis kialakítására.

Cséfalvay Zoltán hangsúlyozta, hogy Magyarország 2012-ben a GDP 1,29 százalékát fordította kutatás-fejlesztés-innovációra, ami az elmúlt húsz év legmagasabb arányszáma.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy Magyarország 2014-2020 között az Európai Unió strukturális és kohéziós alapjaiból a hazai társfinanszírozással együtt 7480 milliárd forintot fordíthat fejlesztésre, ennek több mint 10 százalékát 767 milliárdot kutatás-fejlesztés-innováció célokra terveznek. A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) lesz a finanszírozás központi eleme, amelyben 678 milliárd forint áll majd rendelkezésre kutatás-fejlesztés-innovációra, nagyobb részt vissza nem térítendő, kisebb részben visszatérítendő támogatás formájában.

Melyik programra, mennyi jut?

A magyarországi kutatás-fejlesztés és innováció területén a másik fontos forrás lesz a Brüsszelből európai versenyben közvetlenül elérhető Horizon 2020 program 70 milliárd eurós kerete, ebből számítások szerint 350 millió eurót szerezhetnek meg magyar pályázók. 

A GINOP-ban kutatás-fejlesztés-innovációra szánt 678 milliárd forintból 145 milliárdot fordítanának a kutató-fejlesztői kiválóságra, nemzetközi együttműködésekre, ezen belül 110 milliárd forintot szánnak a kutatás-fejlesztési infrastruktúrára - mondta Cséfalvay Zoltán.

A 110 milliárd forinton belüli jelentősebb tételeket ismertetve az államtitkár kiemelte: 29 milliárd forintot tesz ki az ELI-program áthúzódó része, a nagy európai projektekhez történő kapcsolódás támogatására 15 milliárdot, újabb 15 milliárdot a stratégiai jellegű kutatások infrastruktúrájára terveznek, 48 milliárd forintra lehet majd pályázni a kutatási infrastruktúra szélesebb fejlesztésére. Erre a célra további 10 milliárd forint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban áll majd rendelkezésre.