Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel és Nestával
2017-01-24 04:35:00A magyar személyautópark több, mint 10 százaléka nem vehet részt a forgalomban a környezetvédelmi korlátozás miatt – mondta az autós nagykoalíció elnöke. A török elnök már most az első számú végrehajtói hatalomként viselkedik – mondta a megkeresett Törökország-szakértő, Egeresi Zoltán. Csökkent a költségvetés hiánya tavaly – erősítette meg az előzetes adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium. Decemberben is folytatódott az áremelkedés a tejpiacon. Valójában nem a magas benzinárak, hanem az új amerikai elnök belengetett intézkedései miatti bizonytalanság áll a mexikói tüntetéshullám hátterében – mondta a megkérdezett Latin-Amerika szakértő. A Családi Otthonteremtési kedvezmény (CSOK) igénylések felpörgésére számít idén az Otthoncentrum elemzési vezetője. Ezekkel és sok más érdekes témával várja Önöket Szűcs Péter!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-01-23 22:00:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2017-01-23 17:05:00A Trend Fm különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Sportérték Mezei Dánellel
2017-01-23 15:10:00A csoportkörben elért negyedik hely után az évtized meglepetését okozta a magyar férfi kézilabda-válogatott a franciaországi világbajnokságon. A mieinkre az olimpiai bajnok Dánia várt a nyolcaddöntőben a francia Alpokban fekvő Albertville-ben. A találkozót végig vezetve Magyarország nyerte. A csodáról Györfi János mesteredzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség elnökségi tagjával beszélget Mezei Dániel a Sportértékben.
-
Archichat
2017-01-23 13:05:00Hogyan épül egy kerület, egy városrész? Mi lesz a Déli pályaudvar sorsa? Mit tervez a Hegyvidéki Önkormányzat a Böszörményi úttal? És végül: mennyit számít a XII. kerületnek, hogy két egyetem, a Testnevelési Egyetem és a MOME is megújul? Aki válaszol Kendik Géza építész (A4 Stúdió) és Mezei Dániel kérdéseire: Szabó-Kalmár Éva főépítész asszony (a XII. kerületi Városrendezési és Foépítészi Iroda vezetője).