Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-02-14 04:35:00Idehaza picit alacsonyabb, Angliában kissé magasabb lett az infláció az adott jegybankok céljainál. Egyre népszerűbb a főváros környéki agglomeráció, miután egy belvárosi lakás ára olyan magas, hogy azért kisebb családi házat lehet venni néhány kilométerre Budapesttől. Már csak szűk két hét és a vállalkozóknak a NAV elé kell járulniuk. Még nem késő összeszedni a szükséges dokumentumokat. Továbbra is aggódnak a magyar termelők a kínai méz miatt: már az Európai Unió is foglalkozik az üggyel. Egyre több ember áll üzleti eltiltás alatt korábbi, törvénytelen üzelmei miatt - derítette ki az Opten. De szó lesz a legfrissebb amerikai fejleményekről, az aranypiacról, de részletezzük a Pepsi gyorsjelentését is. Nagy Károly várja Önöket!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-02-13 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-02-13 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
M2M Zóna
2018-02-13 13:05:00Egy időben az volt újdonság, hogy kalauz nélküli villamosok kezdtek el működni. Ma meg az, hogy eladó nélküli bolt nyílt meg a tengerentúlon. Mai műsorunkban részletezzük ennek előnyeit, hátrányait. Tényleg lemondanak a hölgyek a cipő- és ruhapróbáról? Tartsanak velünk az M2M Zónában.