Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-09-02 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-09-01 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Heti Geopolitika
2018-09-01 17:05:00Az elmúlt években viharos sebességgel alakultak át a közlekedési trendek. 2015-ben egy világszintű dízelbotrány rázta meg az autógyártókat, a hagyományos üzemanyagok áremelkedése és készleteinek szűkössége pedig egyre inkább alternatív megoldások felé tereli a fejlesztéseket. Mindeközben egyre jobban kibontakozik az úgynevezett negyedik ipari forradalom, melynek köszönhetően ráirányult a figyelem az önvezető autókra, a jövőben pedig új autóhasználati modellek alapjaiban változtathatják meg a közlekedéshez való hozzáállásunkat. A Heti Geopolitika vendégei Németh Bence, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója és Gere László, a Pallas Athéné Innovációs és Geopolitikai Alapítvány senior kutatója. Velük beszélt a legújabb autóközlekedést érintő változásokról műsorvezetőnk Lakatos László.

Hétvégi Menetrend
2018-09-01 07:05:00Kultúra, gasztronómia, utazás, könyv és zene mindenevőknek a TREND FM-en! A szerkesztő-műsorvezető Kutasi Judit.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-09-01 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2018-08-31 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!