2023-11-22 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

2023-11-22 06:35:00

A Magyar Nemzeti Bank 75 bázisponttal 11,5 százalékra csökkentette az alapkamatot a kamatdöntő ülésén. Az eddigi választható 10-15 százalék közötti szint helyett egységesen 10 százalék az előírt ráta 2024. január 1-től. Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a kamatdöntő ülés után azt mondta, hogy a kötelező visszaváltási díj januári bevezetése a jegybank szerint nem növeli majd az inflációt, a csomagolóanyagokra terhelődő plusz költség viszont igen, de nem jelentős mértékben. A jegybank alelnöke úgy látja, hogy a december elejétől életbelépő 15 százalékos minimálbéremelés és 10 százalékos garantált bérminimum-emelés is kigazdálkodható a cégek számára, jelentős áremelések nélkül. A Reggeli Monitorban részletesen foglalkozunk majd, hogy melyek a magyar gazdaság úgynevezett kitörési pontjai. Rámegyünk a Mesterséges Intelligencia témakörére is. Előbb arról lesz szó, hogy ez milyen segítséget jelenthet a felmérések, piackutatások terén, aztán pedig szellemi tulajdon fedezékbe vonulunk, és elmagyarázzuk, hogy miért lehet még a korábbiaknál is fontosabb, hogy levédjük a saját alkotásainkat. Az online csápok ugyanis, mindenhová elérnek. Lesz persze tőzsdei- és devizapiaci elemzés is, leginkább amerikai kiskereskedelmi szemüvegen keresztül. Azt vesézzük, hogy miért figyeli árgus szemekkel a piac, hogy a most kezdődő ünnepi szezonban mennyit költhetnek az amerikaiak majd a boltokban. Várja Önöket a műsorvezető, Imre Lőrinc.

Belehallgatás:

Korábbi adások