Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

Korán ébredünk péntek reggel, már a hajnali órákban a MOL-ra figyelünk. Az olajtársaság negyedéves gyorsjelentése és előrejelzése nemcsak az energiaárak globális emelkedése, hanem a hazai üzemanyag-árstop alakulása miatt is érdekes lehet. Emellett kitérünk a Wabererchr(39)s második negyedévi teljesítményére, valamint egy távolabbi e-kereskedelmi óriás, az Alibaba háza táján is körülnézünk. Pattanásig feszül közben a helyzet Kína és Tajvan között, a kínai hadsereg egy gyakorlat keretében teljesen körülvette a szigetet, még egy ballisztikus rakétát is átlőne a sziget fölött a tervek szerint. Történelmi mértékű kamatemelést hajtott végre a brit jegybank, a szigetországban is a magas infláció miatt aggódnak a jegybankárok. A Mint minden pénteken, ezúttal is jelentkezik Kriptoverzum című rovatunk, a tömény gazdasági témákat pedig sörrel öblítjük le, a sör világnapja alkalmából. Érintjük még a hazai turizmust egy nálunk eddig még nem vizsgált nézőpontból, valamint a vetőmaghiányról is szó lesz. Zárjuk együtt a hetet a Reggeli Monitorban fél 7-től, Imre Lőrinccel!

2022-08-02 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

2022-08-02 06:35:00

Budapest, Moszkva, Teherán, Pristina - számos városban megfordulunk a Reggeli Monitorban kedd reggel. Biztonságpolitikai szakértővel elemezzük az új orosz tengeri doktrínát, emellett szó lesz arról, hogy Irán valóban képes-e atombombát előállítani, valamint pár perc erejéig középpontban lesz a szerb-koszovói konfliktus is. Világjáró rovatunkban a Kanári-szigeteken járunk, aztán hazautazva kiderül, hogy a Balaton vízminősége egyelőre kiváló, és a vízszint csökkenése sem lesz veszélyes mértékű a szezonban. Sok nyaraló választja a parton a hideg sört a nyári hőségben, mégis a hosszabb távú trendek csökkenést mutatnak a hazai sörfogyasztásban. A folyékony kenyér mellé az ország tortáját ajánljuk, a hozzávalók kiderülnek fél 7-től, Imre Lőrinc várja Önöket.

Belehallgatás:

Korábbi adások