Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

Lassult a magyar gazdaság növekedése a második negyedévben. Az előző negyedévi 2,1 százalékos növekedés után 1,1 százalékkal bővült a gazdaság. Éves alapon 6,5 százalékos a bővülés. Most még csak lassulás érzékelhető Európa-szerte a gazdaságokban, de a második félévben egyes országokban akár recesszió is lehet. Több országban negyedéves alapon, már visszaesést is mértek. Így járt a lengyel, a litván, a lett és a portugál gazdaság. A vártnál rosszabb gazdasági teljesítmény elsősorban az orosz-ukrán háború hatásaival magyarázható. Ezt csak mérsékelten tudta kompenzálni a turizmus újjáéledése. A magyar cégek mindössze 18 százaléka fektetett környezetvédő projektekbe, 35 százalékuk csak tervezi, derül ki Európai Befektetési Bank felméréséből. Szó lesz arról is az adásban, hogy javul a bankok pénzmosás elleni fellépése. Ennek ellenére több mint 158 millió forint bírságot fizetett öt bank és két fióktelep a jegybanknak, amiért nem megbízható ügyfeleknek adtak hiteleket. Megemlítjük majd azt is, hogy katonai összecsapás volt Törökország és Szíria között, de kiterjedt, nyílt háború nem várható a két ország között. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Imre Lőrinc és Nagy Károly.

2022-07-07 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Imre Lőrinccel

2022-07-07 06:35:00

Nincs vége a forint lejtmenetének. Hétfő után kedden is óráról-órára állította be az újabb mélypontokat a vezető devizákkal szemben. A háttérben megbújó okokat nehéz megállapítani, Székely Zsolt közgazdásszal próbálkozunk meg vele a Reggeli Monitorban. Emellett szó lesz a hazai kiskereskedelmi forgalom alakulásáról, valamint a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank főosztályvezetőjével a kiemelt üdülőövezetek ingatlanárairól beszélünk. Súlyos aszályhelyzet alakult ki nemcsak Európa több országában, de idehaza is.

Belehallgatás:

Korábbi adások