2020-02-19 15:35:00 Adásunk
1Gyűjtő
Banksy kiállítás Budapesten a Teslában - Laczkovich Borbála művészettörténésszel beszélgetünk a brit graffiti “betyárról". A botrányos graffiti akcióhős, Banksy titokzatos legendája évtizedek óta duzzad nemcsak Angliában, hanem világszerte. Provokatív, gyakran politikai állásfoglalást tartalmazó stencilképei váratlanul, rajtaütésszerűen jelennek meg egyebek között London, New York vagy épp Betlehem falain. Találó kompozícióival, emblematikus képi világával sűrű szarkazmussal, vitriolosan állítja pellengérre az aktuális politikai, társadalmi ellentmondásokat. A street art modernkori Robin Hoodja kezdetben talán nem tudatosan építette karrierjét, mára mégis az egyik legközismertebb kortárs képzőművész. A kézjegyüket minél több helyre elhelyező, tag-elő graffitisek korlátok ellen lázadó világba új, intellektuális színt hozott. A kilétét illető találgatásokat még sose erősítették meg, Banksy személye egyelőre rejtély marad, az viszont egészen biztos, hogy képzett művész, akinek nemcsak technikai tudás van a birtokában, de mondanivalója is mindig akad. A Teslában látható „The Art of Banksy” kiállítás nemzetközi, utazó tárlat, amelyet a Godot Kortárs Művészeti Intézet közvetítésével most a hazai közönség is megtekinthet.
- Belehallgatás:
Korábbi adások
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2023-06-06 15:35:00Új kortárs művészeti kezdeményezést hív életre a MBH Bank (Magyar Bankholding) - A komplex kezdeményezés része a saját kiállítótér, a rendszeres időszaki kiállítások, amelyek alapja az MKB Bank műgyűjteménye. Az Andrássy út 112 alatt június 17-én nyíló Hungarian Art & Business (HAB) ezt bővíti, gondolja újra és tárja a látogatók elé. Vékony Déliával, a HAB vezetőjével Gereben Kata beszélget 15:35-től ma a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-05-30 15:35:00EXHALE, Rajzok a szorongásról. Egy apró, de igazán fontos kiállítás a TELEP Galériában! Míg a félelem egy veszélyhelyzetre adott pillanatnyi reakció, addig a szorongás olyan tartós érzelem, amit a személy elkerülhetetlenként él meg – egy olyan feszültségállapot, mely a katasztrófa várásához társul. A Telep Galéria kiállításán napjaink egyik abszolút hot topic-ja, a szorongás kerül fókuszba, ahol is tíz művész szemüvegén keresztül vizsgálhatjuk, milyen „megküzdési stratégiát” választ egy-egy kreatív alkotó, esetenként hogyan dolgozza fel, teszi láthatóvá a maga művészeti eszköztárának segítségével a szorongás élményét. A Gyűjtőben a kiállítás kurátorával, Mayer Kittivel Gereben Kata beszélgetett.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-05-23 15:35:00Szőnyi István az egyik legismertebb magyar festőművész, aki főképp lágy színekkel megfestett puha vonalú tájképeiről ismert. Zebegényi háza ma múzeum (Szőnyi István Emlékmúzeum), amely régóta ápolja a művész emlékét. A Gyűjtőben, Dankó Dalma művészettörténész, a múzeum vezetője mesél mesél Szőnyi művészetéről és a szombaton nyíló rajz és vázlat kiállításról, amelynek címe A falusi élet, Zebegény Szőnyi szemével.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-05-16 15:35:0065 millió forintos rekord kikiáltási árról indul Kondor Béla Várvédők című mesterműve a BÁV május 23-24 tartandó aukcióján, de sok egyéb remek alkotásra lehet licitálni , köztük kortárs alkotásokra is. Akit inkább az ékszerek, tárgyak érdekelnek, gazdag anyagból válogathatnak szintén. Az aukció egyik sztár darabja egy brilliáns nyakék, amely nem kevesebb, mint 5825 db különféle színű drágakőből áll. Az órák szerelmesei se maradnak hoppon: olyan pilóta órát (IWC Fliegeruhr) is lehet pl. vásárolni, amelyet Saint Exupéry is használt. Fertőszögi Péter művészettörténésszel, a BÁV művészeti igazgatójával Gereben Kata beszélgetett a Gyűjtőben 15:35-től. Az aukciós katalógus online itt lapozgatható: https://bav-art.hu/esemenyek/81-muveszeti-aukcio/#katalogus
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2023-05-02 15:35:00Az Evocations, “nomád” nemzetközi rajzkiállitás koncepcióját művészek, galéristák, múzeumok Hegyi Lóránd vezetésével, koordinálásával közösen alakították ki. Az elmúlt évtized válságjelenségei: a covid világjárvány, a fenyegető társadalmi, politikai, háborús események mindannyiunkat nyomasztják. Az Evocations című kiállítássorozat ezeket a szorongató érzéseket tárja fel finom, intim, személyes megközelítésben, amelyre szinte csak a rajz műfaja képes. Nem megoldást keresnek a művészek, hanem sejtetik az érzelmi, pszichikai nyomást. A nemzetközi kiállítássorozat első tárlata a Faur Zsófi Galéria látható május 15-ig. Hegyi Lóránd művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával Gereben Kata beszélgetett ma a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-04-25 15:35:00A Q Contemporary MIND című kiállítása az idén 90. életévét betöltő Keserü Ilona és kivételes alkotótevékenysége előtt tiszteleg. A kronológia helyett inkább a motívumok, témák határozzák meg a tárlat felépítését. A művész gyakorta használt formáival, a technikáival, színkutatásaival ismerkedhetnek a látogatók. https://www.qcontemporary.hu/kiallitasok/keserulionamind / Zsikla Mónika művészettörténésszel, a kiállítás kurátorával Gereben Kata beszélgetett a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-04-18 15:35:00Szöllősi-Nagy András, hidrológus, egyetemi tanár és Nemes Judit festőművész több, mint ötven évvel ezelőtt kezdtek képzőművészeti alkotásokat gyűjteni. A hetvenes években az Európai Iskola munkáit vásárolták, majd Párizsba költözésük után, a nyolcvanas években indult be az intenzívebb gyűjtés. A 20. században Franciaországban alkotó magyar művészek alkotásait tervezték vásárolni. A harminc év alatt, míg Párizsban éltek, az anyag végül nemzetközivé terebélyesedett, amelyben már más európai, illetve észak és dél-amerikai modern valamint kortárs művek is szerepeltek bőven. Jelentősen megváltozott a gyűjtés területe is: a nemzetközi konstruktív, geometrikus és konkrét művészet került fókuszba, kiegészülve egy kisebb fotógyűjteménnyel. A gazdag kollekciót szerették volna a nagyközönség számára is láthatóvá tenni, ezért befogadó intézményt kerestek, amelyet végül Balatonfüreden találtak meg. Április 22-én nyílik a Modern Műtár(MOMÜ) - az állandó kiállítás anyagát Rényi András, az ELTE Művészettörténet tanszékének professzora rendezi, a tárlat folyamatosan látogatható lesz. Rényi Andrással ma 15:35-től Gereben Kata beszélget a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-04-11 15:35:00A Magyar Képzőművészeti Egyetem, a Török Köztársaság Budapesti Nagykövetsége (T.C. Budapeşte Büyükelçili?i/Turkish Embassy in Budapest és a Yunus Emre Enstitüsü - Budapest Török Kulturális Központ jótékonysági művészeti aukciót rendez a földrengéskárosultjainak megsegítésére 2023 április 21-én a Képzőművészeti Egyetem Andrássy úti épületében. Az árverésre az egyetem tanárai és diákjai ajánlották fel alkotásaikat. Az árverés teljes bevételét a károsultak megsegítésére fordítják. Az árverési felhívás részletei: https://mke.hu/aktualis/index.php?mid=lUvH0R3YNPZnM3VmyrvXuh
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-04-04 15:35:00Finom selyem merész vagy épp lágyan harmonikus színek elképesztően menő minták - rajzok - illusztrációk valami izgalmas csavar a dizájnban = VYF. Ma 15:35-től a Gyűjtőben Balázs Viola és Szécsi Tamás a mára ikonikussá vált brand alapítói mesélnek a 14 éve működő dizájn vállalkozásukról, együttműködésükről a Szépművészeti Múzeum-al, Operaházal és még sok egyéb izgalmas projektről. A műsorvezető: Gereben Kata
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-03-28 15:35:00"A trendet diktálni kell, nem utána menni" - vallja Erdész Barna, a közel egy éve nyitott Gallery East of Eden tulajdonosa, alapítója. Az apró, de finom ízléssel berendezett galériában Barna olyan művészekkel dolgozik, akiknek a munkáját sok éve követi, és akikért szívből tud lelkesedni. Második generációs műkereskedő lévén a szakmába gyakorlatilag beleszületett, édesapja, Erdész László mellett a műkereskedelem minden rétegével megismerkedett. Erre a sokrétű tudásra, tapasztalatra alapozva vágott bele a klasszikus és feltörekvő kortárs művészekkel való munkába. A gyűjtőben ma Gereben Kata beszélgetett Erdész Barnával.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2023-03-14 15:35:00Szöllősi-Nagy András és Nemes Judit gyűjteménye fogalom a kortárs magyar műgyűjtésben. Szöllősi-Nagy András hidrológus professzor és Nemes Judit képzőművész 13 éves korukban ismerkedtek meg, később összeházasodtak, éltek Bécsben, Delftben, Párizsban. Ez idő alatt komoly műgyűjteményt építettek, fokozatosan, szenvedélyesen elmélyedve a tárgyak történetében, művészeti elméletekben, a művészettörténetben általában. E mesés intellektuális kaland egyes állomásairól és új Balatonfüredi projektjükről, az áprilisban nyíló MOMŰ kiállítótérről beszélgetett Gereben Kata Szöllősi-Nagy Andrással a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-03-07 15:35:00Ebben az "el-Barbie-sodott", nyomkodós kütyükkel elárasztott 21. században vajon a kis lurkók mennyire értékelnek egy szépen dizájnolt, hagyományos játékot? Van-e esély visszavezetni a gyerekeket az elmélyült fantázia játékokba, ahol a formák, az anyagok, a színek szépségével is ismerkedhetnek? - Az Eperfa nevű csodaszép játékokat készítő cég vezetője, Nagy Anna Nóra kifejezetten hisz ebben, ezért is hozták létre a vállalkozást, amelynek legnagyobb piaca egyelőre még külföldön van, de reménykedjünk, hogy hamarosan a magyar szülők is rákapnak ezekre a dizájn tárgyaknak is beillő bűbájos, állatokat, növényeket, régi magyar házakat ábrázoló figurákra. A Gyűjtőben Gereben Kata beszélgetett Nagy Anna Nórával.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2023-02-21 15:35:00A Virág Judit Galériát 1997 májusában alapította dr. Virág Judit művészettörténész és Törő István üzletember. A galéria első aukcióját 1998 őszén rendezte - ezzel berobbant a magyar és közép-európai műkereskedelembe, ahol meghatározó szerepet visz mind a mai napig. Az őszi, tavaszi, téli aukciókon a magyar képzőművészet legjavából válogathatnak a vásárlók, de kiállításokat is rendez a galéria, például március 17-ig a Ferenczy Múzeumi Centrum-al közös szervezésben Deim Pál életmű tárlata látható Falk Miksa utcai üzletükben. A galéria rendszeres résztvevője az Art and Antique Kortárs és Klasszikus Művészeti Kiállítás és Vásárnak is, amire idén is izgalmas anyaggal készülnek. Törő Istvánnal Gereben Kata beszélgetett.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-02-14 15:35:00Néhány évvel ezelőtt még, ha a Nagyházi Galéria és Aukciósház szóba került, régi mesterek, 19. századi és modern mesterek, csodás antik bútorok, ezüstök, néprajzi és egyéb különleges műtárgyak jutottak eszébe az egyszeri művészet rajongónak. Ám nem régen, pont a pandémia kellős közepén a veretes múltú galéria és aukciós ház kortárs galériát nyitott a meglévő Balaton utcáról nyíló üzletének szomszédságában, a Falk Miksa utcában. Az új galéria, a Nagyházi Contemporary feltörekvő kortárs képzőművészeket mutat be. Aki megálmodta és hónapról hónapra új, izgalmas kiállításokkal tölti meg a teret: Nagyházi Lőrinc, akivel n Gereben Kata beszélgetett. Szó lesz arról, milyen egy műkereskedő dinasztia tagjaként ismeretlen utakra lépni a piacon, felépíteni egy új üzletágat, arról is beszél Lőrinc, hogy miként látja a gyűjtők friss generációját, és arról is mesél, hogy a közelgő Art and Antique Kortárs és Klasszikus Művészeti Kiállítás és Vásár-ra (március 2-5-ig) milyen anyaggal jelentkezik.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-02-07 15:35:00A rómaiaknál divatban volt, hogy ételmaradékokat, konkrétan szemetet ábrázoló mozaikokkal rakták ki a padlóikat ..., Hokuszai japán festő meg annyira utált takarítani, hogy bizony sose tette, és ha már elviselhetetlen volt a kosz , tovább költözött egy másik műterembe ... - ilyen izgalmas részleteket tudhatunk meg a Hol készül a művészet című könyvből, amelyben Révész Emese művészettörténész és Grela Alexandra, festőművész, illusztrátor 25 korszakos jelentőségű alkotó képzelt műtermének ábrázolásával mutatja be a képzőművészetet, az altamirai barlangrajzoktól a Banksy-graffitikig a Csimota Gyerekkönyvkiadó gondozásában. A könyv bármilyen korosztálynak szórakoztatva mesél a művészetről: érdekes, könnyen emészthető történetmesélés okos és nagyon humoros rajzokkal. Az alkotókkal, Révész Emesével és Grela Alexandrával beszélget a Gyűjtőben Gereben Kata.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-01-31 15:35:00Modern, klasszikus vagy feltörekvő kortárs alkotások ... teljesen mindegy, hogy melyik a kedvencünk, az biztos, hogy csak a legjobb darabokat fogjuk Einspach Gábor galériájában (Einspach Fine Art & Photography) megtalálni. Gábor a magyar műtárgypiac megkerülhetetlen szereplője galeristaként, igazságügyi szakértőként egyaránt. Az elmúlt években olyan külföldi műtárgyvásárokon is részevett (pl. a Frieze Art Fair), ahova igazán csak a legkényesebb ízlésnek megfelelő galériákat, műtárgyválogatásokat veszik fel. A mai interjúban egyrészt a galériában most látható Frey Krisztián kiállításról beszélgettünk, másrészt arról is faggatta Gereben Kata Einspach Gábort, hogy a március 2-5-ig tartó Art and Antique Művészeti Kiállítás és Vásáron milyen műtárgy anyaggal jelentkezik.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-01-24 15:35:00Erdész László fogalom a magyar műtárgypiacon. Lendülete több, mint negyven éve lankadatlan, hozzáértése megkérdőjelezhetetlen. Mindig új ötleteken töri a fejét, amiket rendre megvalósít szentendrei galériájában (Erdész Galéria & Design ) vagy akár a világ bármely pontján: New Yorkban, Párizsban, Miamiban, Kínában, és még sorolhatnánk. Ha épp nem kiállítást rendez, vagy valamilyen különleges projekten dolgozik, akkor könyvet ír és fest. A szentendrei Erdész Galéria & Design-ba betérni mindig élmény: izgalmas kiállítások, mesterművek várják a látogatót, télen ropog a tűz a kandallóban, Laci mindig mesél, és ha szerencsések vagyunk, egy pezsgővel is megkínál ??. A Gyűjtőben Gereben Katának a legutóbbi munkáiról, kiállításairól mesélt, és arról, hogy a 2023. március 2-án kezdődő Art and Antique-on milyen festményekkel jelentkezik.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-01-17 15:35:00Az Artkartell egy online kortárs művészeti magazin, project space, és csatlakozik hozzá a Partizán műterem, galéria-tér, pontosabban terek, amelyekben Pátkai Marcell, a projekt vezetője és kollégái szerveznek kiállításokat, kortárs tánc és irodalmi eseményeket, sőt már kortárs művészeti vásárt is … . Erről a rendkívül gazdag, összetett kezdeményezésről Gereben Kata kérdezte Pátkai Marcellt a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-01-10 15:35:00Az alkotói folyamat Kucsora Márta esetében a mentális síkon túl fizikai szinten is erőteljesen zajlik. Hatalmas vásznai és embert próbáló technikája következtében egy-egy alkotás létrehozása saját bevallása szerint is felér egy maratonnal. Az egri Kepes Intézet - Kortárs Művészeti Központ, Eger állítja ki legutóbbi munkáit, amelyek közel 18 négyzetméteres alkotások. Ezek a kék, szürke, barna színben pompázó, Avatar-szerű, természet inspirálta, organikus absztrakt felületek gyakorlatilag beszippantják a szemlélőt.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2023-01-03 15:35:00A Győri Szeszgyár torula-élesztő gyárában az 1990-es évekig elejéig állítottak elő takarmányélesztőt. Az ipari épület berendezését ezután leszerelték és 1998 óta várta újjáéledését. A tulajdonosok 2016-ban életre hívták a Concilium Arts Alapítványt és az épület egy részét az alapítvány ingyenes használatába adták, amely létrehozta a kortárs művészeti központot, a Torulát (Torula) , amelynek főtámogatója azóta is a Győri Szeszgyár és Finomító Zrt., és tulajdonosai.
-
Gyűjtő
2022-12-20 15:35:00Ismét illusztrátor vendégünk volt a Gyűjtőben a karácsonyi mesebeli hangulat jegyében. Szinvai Dániel fiatal kora ellenére számtalan zseniális meseillusztrációt, könyvborítót, plakátot és sok egyéb rajzcsodát készített már határtalan fantáziával, amelyet bevallása szerint azért struktúrát gondolkodásmódja mindig rendszerező keretekbe foglal.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2022-12-13 15:35:00Ha valakinek egy csöppet is rossz kedve támadna, feltélenül keresse fel Kornél Rátkai Illustration Instagram oldalát! Néhány post elovasása vagy inkább megnézegetése után garantáltan jó kedvre derül. Rátkai Kornél csupa nagybetűs illusztrátor. Rajzaival találkozhatunk pl. a Rumini, a Félőlény, a Sárkánysuli című zseniális mesekönyvek lapjain vagy a kicsit idősebb korosztály részére készült 25 történelmi szelfi című könyvben. Hála az Instagramnak, Kornél életének (bár sokszor úgy érezhetjük, a sajátunkénak is) kötetlen illusztrálásba is betekinthetünk, ahol a mindennapok apró-cseprő bosszantó nyomorúságain,- amelyeket tömör szarkazmussal foglal össze szöveges rajzain - alaposan kikacaghatjuk magunkat. A Gyűjtőben ma 15:35-től Gereben Kata beszélget Rátkai Kornéllal.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2022-12-06 15:35:00Egy szuper hangulatú vásár ahol csinos és kedves tárgyakat lehet vásárolni akár a karácsonyfa alá is. A Makers of Budapest havonta megrendezett vásárain a designra és a kortárs kézművességre éhes közönség egyedi tervezői termékekkel és azok alkotóival találkozhat. A Gyűjtőben ma 15:35-től a rendezvénysorozat egyik alapítójával, Hoffmann Petrával beszélget Gereben Kata.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2022-11-29 15:35:00Festmény ritkaságok, bútor, ezüst műremekek, Zsolnay kerámia költemények, több mint négy karátos varázslatos sárga gyémánt gyűrű, arany zsebóra ..... Patek Philippe, Cartier, Chopard, Breguet .... a világ legmenőbb óra és ékszer márkái a BÁV ART Aukciósház és Galéria idei karácsonyi aukcióján. Ha mindez nem lenne elegendő szépség és kincs, a BÁV történetében először, egy vintage motor csoda is kalapács alá kerül az árverésen: a híres "ikerdugattyús" néven emlegetett Csepel 250 U típusú vasparipa igazi gyűjtői darab, amely 2,4 millió forintról indul. Az árverés időpontja: december 6-7., helyszín: MOM Kulturális Központ). A BÁV ART Aukciósház és Galéria művészeti igazgatójával, Fertőszögi Péterrel Gereben Kata beszélget a Gyűjtőben ma 15:35-től. https://www.youtube.com/watch?v=qix6SKlbezk
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2022-11-22 15:35:00A művészet sokszor egy eszköz, katalizátor vagy éppen egy látványos kommunikációs csatorna. Az alkotók történeteket, mindannyiunkat érintő üzeneteket, kérdéseket dolgoznak fel, így kerül egyre gyakrabban középpontba a környezetvédelem, a klímaválság és a hulladék kérdése is. De vajon van kapcsolat a környezeti változások és a művészet között? Erről lesz szó november 25-én, pénteken Veszprémben a HybridCycle meet up rendezvényén. A projekt vezetőjével, Csepely- Sulyok Georginával és művészeti vezetőjével, Bacsek Júlia művészettörténésszel Gereben Kata beszélget ma a Gyűjtőben 15:35-től.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2022-11-15 15:35:00Paradicsom szósszal leöntött Van Gogh, Krumplipürével leloccsantott Monet, Leonardo da Vinci Utolsó vacsorájához ragasztott környezetvédelmi aktivisták ... és még sorolhatnánk ... . Az elmúlt néhány hónapban a Just Stop Oil elnevezésű radikális környezetvédő csoport meglehetősen elfoglalt volt. Ha épp nem útblokádokat szerveztek Londonban, akkor nagy múzeumokban, Euro milliókat érő remekműveket rongáltak meg látszólag, hogy felhívják a figyelmet az olajkitermelés által okozott környezeti károkra. Első blikkre ki ne húzná fel a szemöldökét minimum, hiszen a vandalizmus semmivel nem igazolható gaztett. Valójában mégsem erről van szó ... sokkal árnyaltabb az üzenet ... erről beszélget ma a gyűjtőben 15:35-től Sinkovics Ede képzőművésszel Gereben Kata.
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2021-10-26 15:35:00Ha valaki szeretné ismét kicsit azt érezni, amit gyerekként mesekönyvek rajzainak böngészése közben, feltétlenül látogasson el a MOME épületében és a Petőfi Irodalmi Múzeumban megrendezett Budapesti Illusztrációs Fesztiválra, amely november 29-ig látogatható még. Legalább egy órára teljesen át lehet kapcsolni gyerek üzemmódba, és nem csak a jobbnál jobb gyerekkönyv illusztrációk repítenek vissza néhány évtizeddel korábbi önmagunkhoz, hanem a felnőtt könyvekhez készült elképesztő fantáziával, történetmesélő tehetséggel kivitelezett rajzok is. A Budapesti Illusztrációs Fesztivál (Billufeszt) 2019-ben azzal a céllal jött létre, hogy reprezentálja és megújítsa a hazai illusztrációs művészeteket. Az illusztráció a kortárs vizualitás egyik legdinamikusabb fejlődő, leginnovatívabb ága. A rendezők szándéka, hogy a kétévente ismétlődő (biennálé jellegű) pályázat, kiállítás és a kapcsolódó rendezvények által ösztönözzük a hazai irodalmi illusztráció felzárkózását a világ élvonalához; láthatóvá tegyük a fiatal tehetségeket, hosszabb távon pedig reprezentáljuk a magyar illusztrációt nemzetközi szinten is. A fesztivál pénzdíjjal járó pályázatot hirdetett. A fesztivál egyik alapítójával, rendezőjével, Révész Emese művészettörténésszel, a Magyar Képzőművészeti egyetem docensével Gereben Kata beszélgetett a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2020-02-26 15:35:00Barokk komód és futurisztikus kortárs festmény, fotók, plakátok, retrobútorok és még sok egyéb izgalmas tárgy, valamint a műtárgypiachoz kapcsolódó előadás jövő héten (március 5-8-ig) a Millenárison ... - az Art and Antique Régiség és Kortárs Művészeti Kiállítás és Vásár-t 2020-ban is megrendezik a szervezők. Tausz Ádámmal, az Art and Antique vásár igazgatójával beszélgetünk ma a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
1Gyűjtő
2020-02-19 15:35:00Banksy kiállítás Budapesten a Teslában - Laczkovich Borbála művészettörténésszel beszélgetünk a brit graffiti “betyárról". A botrányos graffiti akcióhős, Banksy titokzatos legendája évtizedek óta duzzad nemcsak Angliában, hanem világszerte. Provokatív, gyakran politikai állásfoglalást tartalmazó stencilképei váratlanul, rajtaütésszerűen jelennek meg egyebek között London, New York vagy épp Betlehem falain. Találó kompozícióival, emblematikus képi világával sűrű szarkazmussal, vitriolosan állítja pellengérre az aktuális politikai, társadalmi ellentmondásokat. A street art modernkori Robin Hoodja kezdetben talán nem tudatosan építette karrierjét, mára mégis az egyik legközismertebb kortárs képzőművész. A kézjegyüket minél több helyre elhelyező, tag-elő graffitisek korlátok ellen lázadó világba új, intellektuális színt hozott. A kilétét illető találgatásokat még sose erősítették meg, Banksy személye egyelőre rejtély marad, az viszont egészen biztos, hogy képzett művész, akinek nemcsak technikai tudás van a birtokában, de mondanivalója is mindig akad. A Teslában látható „The Art of Banksy” kiállítás nemzetközi, utazó tárlat, amelyet a Godot Kortárs Művészeti Intézet közvetítésével most a hazai közönség is megtekinthet.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2020-02-12 15:35:00A Gyűjtő mai adását hallgatva abban a varázslatos élményben lehet része a hallgatóknak, hogy betekinthetnek a művész gondolataiba, érzéseibe és az alkotó folyamatba, amelynek során mindezek képi formába rendeződnek. Romvári Marcival különösen jó beszélgetni, mert az elvont, absztrakt alkotásai születését, a motivációt adó lelki, emocionális folyamatokat olyan egyértelmű, nyugodt magabiztossággal önti szavakba, amilyen nyilvánvaló harmóniát sugároznak alkotásai. Márton Romvári festőművésszel beszélgetünk ma a Gyűjtőben 15:35-től "Rejtett Dimenziók" című kiállításáról, amely a Faur Zsófi Galériaban látható február 28-ig.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2020-02-05 15:35:00Aki megette Mona Lisa-t ...- erről a művészettörténeti skandalumról bészélgetünk ma a Gyűjtőben Pátkai Marcellel, aki a fenti címen art fiction regényt írt, amely a kortárs művészetről és a műtárgypiac szereplőiről mesél tanulságos, egyben rendkívül szórakoztató módon. Aki szeretné kicsit jobban megismerni ezt a mítoszokkal átszőtt, bennfentes világot, olvassa el a könyvet és hallgassa meg a mai beszélgetést.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2020-01-22 15:35:00220 millió forintos leütési árért, a jutalékkal együtt összesen 264 millióért kelt el Tihanyi Lajos (1885–1938) Pont St.-Michel című alkotása 2017-ben a Virág Judit Galéria árverésén. A képet akkor a Korani Eleni és férje, Ernst Wastl által vezetett Ernst Galéria szerezte meg kemény licitharc után. A műkereskedő pár azóta se tétlenkedik, jobbnál jobb műalkotások lelnek gazdára két galériájukban. Hogy egy-egy ritka, értékes tárgy felkutatása, megszerzése mögött milyen összetett munka zajlik, erről beszélgetünk ma Elenivel 15:35-től a Gyűjtőben. Aki szeretné megismerni, hogyan gondolkodik egy vérbeli, szenvedélyes gyűjtő-műkereskedő, semmiképp se mulassza el a mai adást! És jövő héten folytatás! Korani Eleni a Naphegyen felújított villájuk rejtélyes történetéről mesél január 29-én 15.35-től a Trend FM-en a Gyűjtőben …
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2020-01-08 15:35:00Van, amikor a műgyűjtés nem pusztán hobbi, hanem életforma ... van egy pont, amikor a dolgok visszafordíthatatlanul komolyra fordulnak, a műtárgyvásárlóból csupa nagybetűvel GYŰJTŐ válik. Ez történt Spengler Katalinnal és Somlói Zsolttal sok-sok évvel ezelőtt, amikor fiatal házasokként elkezdték közösen kortárs műgyűjteményüket építeni, azóta rengeteg értékes festményt, szobrot illetve fontos tapasztalatokat gyűjtöttek, így ma már nem csak a saját tárgyaikra koncentrálnak, de nemzetközi szinten is elkötelezetten segítik a magyar kortárs művészetet, például a londoni Tate Modern orosz és kelet-európai beszerzéseiért, projektjeiért felelős bizottság tagjaként is. Spengler Katalinnal beszélgetek ma a Gyűjtőben, és aki szeretné megtudni, hogyan gondolkodik egy vérbeli kortárs műgyűjtő, ne hagyja ki a mai adást.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-12-18 15:35:00Egy igazi (karácsonyi) ajándék interjú Hegyi Lóránd művészettörténésszel ma a Gyűjtőben 15:35-től. A kortárs rajzról beszélgetünk a saluzzoi La Castiglia, múzeumként működő erődjében a chr(39)Dentro il disegnochr(39), azaz a chr(39)Rajz világábanchr(39) címmel rendezett kiállításról. A több mint 30 nemzetközi művész alkotásait felvonultató tárlat kurátora volt a vendégem. A kiállításon magyar művészek is szerepeltek, többek között másik beszélgető partnerem, Gábor Áron festőművész is. Hegyi Lóránd Európa számos országán átívelő, múzeumigazgatói, művészettörténész életpályája, szakmai megközelítése olyan átfogó, egyéni és friss szemléletű művészetfelfogást képvisel, amivel valóban karácsonyi ajándék megismerkedni.
- Belehallgatás:
-
-
-
Gyűjtő
2019-11-27 15:35:00Talán új időszámítás hajnalán vagyunk a kortárs képzőművészeti alkotások piacán - Kelen Anna művészettörténésszel, a Virág Judit Galéria munkatársával beszélgetünk ma 15:35-től a Gyűjtőben a Virág Judit Galéria novemberi kortárs művészeti árverésének kiemelkedő eredményeiről, rekord leütési árakról.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
Gyűjtő
2019-10-30 15:35:00Fontolgatja, hogy kortárs műalkotásokat vásároljon, sőt kortárs műgyűjteményt építene? Az Artportal novemberben induló kurzusa választ ad a jövő gyűjtőinek minden kérdésére, kétségére. Az artportal.hu főszerkesztőjével Nagy Gergellyel beszélgetünk ma a Gyűjtőben 15:35-től.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2019-10-16 15:35:002019 őszén a Graphifest keretében első alkalommal rendeztek illusztrációs fesztivált - Első Budapesti Illusztrációs Fesztivál (2019. október 11 – november 30., helyszínek: MKE - Magyar Képzőművészeti Egyetem; Petőfi Irodalmi Múzeum) A kurátorokkal, Révész Emesével és Herbszt Lászlóval beszélgetünk ma a Gyűjtőben 15:35-től.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-10-09 15:35:00Charles Lindbergh a saját maga által tervezett speciális Longines órája segítségével repülte át elsőként az Atlanti-óceánt. A klóretán gázzal működő Jaeger-LeCoultre Atmos Astrologynak pedig elegendő napi 1 celsius fok hőmérsékletkülönbség, és évekig nem kell felhúzni. Harry Truman elnök 1953-ban az óra tervezőjétől kapott egy Revue Thommen Cricket ébresztő órás karórát, majd minden nyilvános szereplésén ezt az órát viselte; később szinte az összes amerikai elnök követte példáját. A BÁV Műkereskedelem október 21-i óraárverésén bárki licitálhat az említett óratörténeti különlegességekre és további közel kétszáz egyéb karórára, zsebórára, úti órára, asztali órára. Szongoth Gergellyel, a BÁV aukciósház óra és ékszerszakértőjével beszélgetünk ma 15:35-től a Gyűjtőben.
- Belehallgatás:
-
-
-
Gyűjtő
2019-09-18 15:35:00Az idei év talán legfontosabb kortárs képzőművészeti eseménye, hogy Maurer Dóra festőművésznek augusztusban kiállítása nyílt a nemzetközi művészeti intézményrendszer egyik bástyájában, a londoni Tate Modernben. A múlt héten pedig a nemzetközi műkereskedelem egyik vezető galériája, a szintén londoni White Cube rendezett kiállítást Maurer Dóra képeiből. A magyar képzőművészek legjobbjait felsoroló, "Magyar Power 50"-es listán első helyen álló Maurer Dóra galeristájával, Pőcze Attilával, a Vintage Galéria vezetőjével beszélgetünk ma 15:35-től a Gyűjtőben arról, hogy miként jöttek létre a londoni kiállítások, hogyan csatlakozhat a nemzetközi művészeti szcéna élvonalához egy magyar művész.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2019-09-04 15:35:00Művész karrierépítés az informatikai forradalom után ... Hogyan menedzselheti magát a művész? A Budapest Art Mentor program ebben segít, sőt még kiállítást is rendez mentoráltjainak immár másodszor a Ybl Budai Kreatív Ház -ban. A Budapest Art Mentor céljairól és a Felfedezők 2. című kiállításról beszélgetünk ma a Gyűjtőben 15:35-től Bérczi Lindával és Horváth Lóczi Judittal.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-08-28 15:35:00Októberben Londonban tart kortárs magyar festményekből aukciót a Dobossy Aukciósház! A néhány éve a magyar aukcióspiacon következetes munkával építkező testvérpáros Kováts Nóra és Kováts Dávid nem fél a kihívásoktól. A Gyűjtőben ma David Kovats-al beszélgetünk a londoni árveréshez fűzött reményekről, és arról, hogy itt az ideje magyar műtárgyakkal bátran résztvenni a nemzetközi kortárs műtárgypiacon.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2019-08-14 15:35:00A Gyűjtő mai adásában Kieselbach Tamással beszélgetünk a Kieselbach Galéria-ban szeptember 13-ig látható Nagy István kiállításról és a magyar festészet legnagyobbjai közé tartozó festő monográfiájáról, amelyet több évtized munkájával Kieselbach Tamás szerkesztett.
- Belehallgatás:
-
-
Gyűjtő
2019-07-31 15:35:00Holnaptól a Balaton partján, Lovason lubickolhatunk a művészetben .. Közel 50 kortárs művész több mint 200 alkotása a GARTENben Lovason augusztus 1-20-ig a Resident Art Budapest szervezésében. A kiállítás/művészeti vásár új platformot teremt a művek elérhető áron való megvásárlására. Ma 15:35-től a Gyűjtőben a szervezőkkel Schneller Jánossal és Bánki Ákossal beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
-
-
Gyűjtő
2019-07-10 15:35:00"Folyók, tavak, tengerek - Az éltető víz" - a balatonfüredi Vaszary Galéria augusztus végéig tartó kiállításáról a kurátorral, Plesznivy Edittel beszélgetünk 15:35-től a Gyűjtőben. Együttműködő intézmények: Magyar Nemzeti Galéria, Hungarian National Gallery Szépművészeti Múzeum .
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-07-03 15:35:00A Velencei Biennále idén 110 éves Magyar Pavilonjában, Waliczky Tamás Képzelt kamerák című kiállítása a vizuális érzékelés tágas lehetőségeiről és azok megjelenítéseiről szól. A kiállítás címe arra a 23 darab fantáziakamerára utal, melyeket Waliczky 2016 óta tervez. Kamerái és optikai eszközei a látás és az ábrázolás kulturális és technikai meghatározottságára, manipulálhatóságára hívják fel a figyelmet. A Gyűjtő mai adásában 15:35-től Waliczky Tamás és Szegedy-Maszak Zsuzsi kurátorral beszélgettünk.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-06-26 15:35:00Csipke Rózsika halott … - a döbbenetes hírt Kriszta Nagy X-T (Tereskova) közölte velünk egy nagy lélegzetű installáció formájában az Art Capital Szentendreművészeti fesztivál részeként a Ferenczy Múzeumi Centrum - MűvészetMalom-ban megrendezett kiállítása keretében. Kriszta Nagy-al beszélgetünk ma 15:35-től a Gyűjtőben Csipkerózsikákról, a rózsalugason fennakadt királyfiakról, provokációról és a művészet erejéről. A műsorvezető: Kata Gereben.
- Belehallgatás:
-
Gyűjtő
2019-06-19 15:35:00Az idei, immár ötödik Leopold Bloom Képzőművészeti Díjra közel ötven pályázat érkezett, s a hagyományok szerint egy nemzetközi művészeti szakemberekből álló, háromtagú zsűri választotta ki a díjra jelölt hat művészt, illetve második fordulóban a nyertest. Egy megvalósítandó kiállításterv és a művész portfóliója adja a kiírás szerint a pályázatok lényegét; nincs korhatár megkötés, a mozgástér pedig országhatárokat és nyelveket átívelő. 2019-ben Sári Ember nyerte el a díjat. A Gyűjtő mai adásában 15:35-től Ember Sárival és Kukla Krisztiánnal, a díj kurátorával beszélgettünk.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2018-12-12 15:35:00Nem ördögtől való gondolat: botmixer helyett megfizethető kortárs fotó, grafika vagy festmény a karácsonyfa alá... ! Kortárs művészeti vásár a Resident Art Budapest szervezésében az Ateliers Pro Arts Art Center / A.P.A.Galéria-ban. Vendégeink Schneller János és Bánki Ákos , a szervezők ma 15:35-től a Gyűjtőben. Műsorvezető: Kata Gereben.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2017-09-06 15:35:00Ma a Gyűjtőben Gulyás Gáborral, a Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatójával, a szentendrei Art Capital főszervezőjével beszélgetünk a kortárs művészeti fesztivál szeptember 7-24-ig látogatható kiállításairól, programjairól. A műsorvezetők: Gereben Kata és Machán-Csetvei Frigyes.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2017-07-05 15:35:00Ma a Gyűjtőben Sárvári Zita és Fenyvesi Áron kurátorokkal beszélgetünk különleges szoborkiállításról, amelyet egy irodaház parkjában rendeztek, festménytárlatról a Deák Erika Galériában és az Abstract Hungary című osztrák-magyar kortárs művészeti koprodukcióról, amelyet Grázban látogathatunk. A műsorvezető: Gereben Kata.
- Belehallgatás:
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
-
Gyűjtő
2016-09-21 15:35:00A Gyűjtő mai adásának vendége Bodoni Zsolt festőművész 1975-ben született Élesden, Romániában. Nagyváradon valamint Budakeszin él és dolgozik. Zsolttal az Art Text Budapest galériában nyílt kiállításáról (2010 szeptember 10-30. 1054, Bp. Honvéd u. 3.), a nemzetközi kortárs művészeti világba való bekapcsolódásáról és az Élesdi művésztelep munkájáról beszélgetünk.
- Belehallgatás:
-
-
-
Közösségi oldal
Kapcsolódó cikkek
-
Gyűjtő: a Csontváry kiállítás Budapestről Pécsre költözik
Csontváry Kosztka Tivadar születésének 170 éves évfordulóját közös kiállítással ünnepelte a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum.
-
A művészeti kavalkád és NFT-k az Art and Antique vásáron
Szentendrei művészekkel, digitális műalkotásokkal és munkáikat akár New Yorkig eljuttatott fiatal alkotók műveivel is lehet találkozni az idei művészeti vásáron. 2023-ban csaknem 40 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő vesz részt a március 2-5. közötti eseményen, a Bálna Rendezvényközpontban.
-
Márciusban ismét megnyitja kapuit az Art and Antique
Idén csaknem 40 kortárs és klasszikus galéria, aukciósház és műtárgykereskedő kiállító mutatkozik be március 2. és 5. között a művészeti vásáron. Az immár ötödik alkalommal megrendezendő seregszemlét a budapesti Bálna Rendezvényközpontban tartják.
-
A graffiti brit fenegyereke Budapesten: Banksy kiállítás a Teslában
A botrányos graffiti akcióhős, Banksy titokzatos legendája évtizedek óta duzzad nemcsak Angliában, hanem világszerte. Provokatív, gyakran politikai állásfoglalást tartalmazó stencilképei váratlanul, rajtaütésszerűen jelennek meg egyebek között London, New York vagy épp Betlehem falain. Találó kompozícióival, emblematikus képi világával tömören, sűrű szarkazmussal, vitriolosan állítja pellengérre az aktuális politikai, társadalmi ellentmondásokat. Egyéni és jól felismerhető ikonográfiai készletével mindenki számára egyszerű, érthető módon üzen.
-
Történelmi ékszer- és műtárgyaukció a BÁV-nál
Idén december 4-én és 5-én a BÁV ékszeraukciót és karácsonyi műtárgyaukciót rendez a MOM Kulturális Központban. A hagyományos karácsonyi ékszerárverésen jellemzően olyan darabok kerülnek kalapács alá, amelyek tökéletesek lehetnek karácsonyi ajándéknak, emellett eljegyzéshez is ideálisak. A BÁV ékszerüzletág vezetője azt mondta, hogy az idei árverés különleges lesz, mivel ilyen magas minőségű és értékű katalógust a BÁV történetében még nem állítottak össze.