Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Nagyon sok bizonytalanság övezi a gazdasági előrejelzéseket a jelenlegi helyzetben – mondta a Magyar Nemzeti Bank igazgatója. A jegybank az alappálya szerint még 2-3 százalék közötti GDP-növekedést prognosztizál. Az ügyfélvagyonok megóvása érdekében fokozott kockázatelemzést, és óvatosabb befektetői magatartást indokol a koronavírus járvány miatt volatilissá váló piaci helyzet – áll a jegybank biztosítók, és pénztárak számára kiküldött körlevelében. A befektetők, az ügyfelek bölcs magatartásáról is lesz szó. Legalább százezren, de inkább többen fogják elveszíteni a munkájukat a következő hetekben – erről is beszélt Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a kormányinfón. Mi illeti meg őket, és milyen lehetőségeik vannak? Válaszol a jogász. Ha tömegével válnak fizetésképtelenné a cégek, akkor áfát sem fognak utalni. Erre a bevételre pedig szüksége van a költségvetésnek. Van megoldás – a szakértő szerint. Bár az újautó piacon visszaesett a népszerűségük, töretlenül tartják magukat a használtautók piacán. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak majd a növekedés.hu vezető elemzőjével. Várja Önöket Szűcs Péter.

2020-02-11 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

2020-02-11 06:35:00

A magyarok csaknem háromnegyede szerint elősegíti a digitális fejlődést az Uniós tagság, a megkérdezettek Magyarországon ítélték meg a legkedvezőbben az Unió digitalizációs erőfeszítéseit – mondta a Vodafone egyik vezetője. Kötelező lesz a kétlépcsős azonosítás minden internetes fizetés esetén szeptember közepétől. Jobb lesz? A szakértőt kérdezzük. Európa élvonalához tartozik a magyarországi adórendszer, de lenne min egyszerűsíteni – mondta az Orientax adószakértője. Közvetlenül az olimpiai kvalifikációért játszhat a magyar férfi jégkorong válogatott augusztusban – milyen esélyeink vannak? Keressük a választ. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak az Equilor üzletkötőjével. A műsorvezető Szűcs Péter.

Belehallgatás:

Korábbi adások