Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

Vlagyimir Putyin orosz elnök bejelentette a koronavírus elleni első orosz vakcina hivatalos bejegyzését. Az orosz államfő szerint a vakcina 2 évig hatékony és tartós immunitást alakít ki a szervezetben, és már január 1-től gyártják. Az általunk megkérdezett magyar szakértő szerint egy 2-es fázisú kísérleti oltóanyagról lehet szó, aminek a végső, tömeges tesztelése még be sem fejeződhetett, és semmilyen tudományos publikáció nem érhető el a vakcináról. Az Egészségügyi Világszervezet egyeztet az orosz hatóságokkal, és tudományos bizonyítékok közzétételét sürgeti. Nagymértékű haderőfejlesztési programot jelentett be a dél-koreai védelmi minisztérium. A következő öt évben több mint 250 milliárd dollárt terveznek költeni rakétaelhárító-rendszerek telepítésére, repülőgépek gyártására, egy könnyű repülőgép-hordozó üzembe állítására, valamint tengeralattjárók építésére. Ekkora összeggel a gazdaságot is tudja pörgetni a politikai vezetés, de a fejlesztések a szöuli választ jelentik a kínai haderő erősítésére, és az Észak-Korea felől érkező fenyegetésekre. Felgyorsult az infláció az előző hónaphoz képest. A júniusban mért 2,9 százalékos éves inflációs adat után júliusban 3,8 százalékos értéket mért a KSH. Csökkent az ásványvizek, ízesített vizek, üdítőitalok, és gyümölcslevek értékesített mennyisége az első félévben. A visszaesés átlagban 8 százalék volt, de a 100 százalékos gyümölcslevek, és ásványvizek forgalma negyedével zuhant. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Németh László.

2019-04-24 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Szűcs Péterrel

2019-04-24 06:35:00

Nagyot esett a GKI konjunktúra mutatója áprilisban. Az index márciusban még 6,2 pont volt, áprilisra 2,9 pontra csökkent. A lakosság ugyanakkor egyre optimistábban látja saját helyzetét, a munkanélküliségtől való félelem alindexe sohasem volt még ilyen alacsony. Összességében az ipar, és az építőipar jövőre vonatkozó várakozásai húzták le a mutatót. Éjszakai repülési tilalmat vezet be a fővárosi önkormányzat augusztus elsejétől- jelentette be Tarlós István főpolgármester és Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Így a mélyalvási időszakban, tehát éjfél és hajnali öt óra között a Budapest feletti kerületekben tervezetten nem repülhetnek majd a gépek. Ugyanakkor a reptér 24 órás nyitva tartását a vis maior helyzetek megoldása miatt az üzemeltető szeretné megőrizni. Egyre nő a kereslet a 100-200 millió forintos ingatlanok iránt. A GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, míg régebben az igazán gazdagok, és közszereplők vásároltak ebben a kategóriában, ma már egyre többen kénytelenek megfizetni akár kilenc számjegyű összeget is. Budán például az 50-70 millió forintos sávban az egymillió forintos négyzetméterár a jellemző, így annak, aki ennél valamivel tágasabb ingatlant szeretne, még mélyebben a zsebébe kell nyúlnia. Tovább drágulhat az olaj – reagált a Concorde elemzője arra a hírre, amely szerint az Egyesült Államok szankcionálná azokat az országokat, amelyek május 1-je után is vásárolják az iráni kőolajat. Washington ugyanis arra gyanakszik, hogy Teherán nem tartja be a nukleáris egyességben foglaltakat, és atomprogramjával titokban harci célokat is szolgál. Jelentősen nőtt a Twitter árbevétele az első negyedévben. A közösségi portál első negyedévi 787 millió dolláros bevétele 18 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A jó számokat a cég a reklámbevételek növekedésével magyarázza. Emellett szó lesz a hét végén megrendezendő japán-amerikai csúcsról, az arany árfolyamáról és természetesen a legfontosabb tőke-és árupiaci folyamatokról. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!

Belehallgatás:

Korábbi adások