Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Csaknem negyven százalékkal nőtt idén a külkereskedelmi forgalom Magyarország és Szerbia között, a holnap reggeli Monitorban erről is beszámolunk, mint ahogy szó lesz arról is, a logisztikai hét apropóján, hogy idén idáig száz kínai konténervonat futott be Záhonyba. Elmaradt a várakozásoktól a harmadik negyedéves német GDP adat, Németország gazdasági teljesítményét kizárólag a fogyasztás tornázta felfelé, a többi fő ágazat visszafogta azt. Nem csoda, hogy június óta nem volt olyan alacsony a GfK német fogyasztói hangulatindexe, mint most. Beszámolunk arról, hogy növényi alapanyagból gyártott a telefontokkal támogatja a Madártani egyesületet a Telenor, és Karácsonyfát kapnak, akik a jelenleg is zajló oltási kampány héten a Budapesti Szent Ferenc Kórház oltópontján kérik a koronavírus elleni védőoltás első adagját. Ismét kamatot emelt a Magyar Nemzeti Bank. Ezúttal az egyhetes betéti kamatot emelte 40 bázisponttal, és a tenderen 2,9 százalékos kamatot hirdetett meg. Szó lesz még arról is hogy 30 százalékkal nőtt az újrahasznosítható szelektíven gyűjtött hulladékok mennyisége, miközben az összes hulladék mennyisége stagnált, de a független pénzpiaci elemzővel megvitatjuk Bitcoinra alapozott el salvadori gazdasági csodát is. Várja önöket a műsorvezető Nagy Károly.

2021-11-10 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2021-11-10 06:35:00

A jegybank alapkamat emelése ellenére csökkent a személyi kölcsönök kamata. Jelentősen jobb számokat hoztak a szálláshelyek, éves szinten viszont már látszódhat a gyenge évkezdés – ezt mondta a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára. Novemberben még az októberinél is magasabb infláció jöhet. A hagyományos játékpiacot nem érintette annyira rosszul az ellátási láncok akadozása. A reggel bejelentkezik nálunk Martin-Kovács Miklós külgazdasági szakújságíró és elhozza nekünk a tengerentúlról a legfrissebb információkat. Schmidt Kálmánnal, az Aranypiac Kft. ügyvezetőjével a sárga nemesfém piaci helyzetéről beszélgetünk majd, utána pedig a kötvény és devizapiacról ejtünk szót az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével, Deák Dáviddal. A tőzsdét az XTB munkatársával, Szitás Lóránttal nyitjuk. Vendégünk lesz az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője, Nyeste Orsolya, aki értékeli velünk az inflációs folyamatokat. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.

Belehallgatás:

Korábbi adások