Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Kétéves pénzügyi stabilizációs és versenyképességi programot javasol a kormánynak a Magyar Nemzeti Bank. Matolcsy György jegybankelnök azt mondta, hogy helyre kell állítani az előző évtizedben működő magyar növekedési modellt, amely az erőteljes GDP bővülésre és a pénzügyi egyensúlyra épült. Az év eleji nagy kormányzati kifizetések ellenére is kevesebbet ér az emberek megtakarítása. A Magyar Nemzeti Bank pénzügyi számlákról szóló jelentése alapján a Money.hu kommunikációs vezetője azt mondta: bár nominálisan több megtakarítása volt a magyaroknak idén március végén, mint három hónappal korábban, reálértéken zsugorodtak a megtakarítások. A magyar kis- és középvállalkozások jelentős részének nincs digitalizációs stratégiája – derül ki a Microsoft felméréséből. Az Ipartestületek Országos Szövetségének elnöke úgy reagált, hogy ennek elsődleges oka, hogy a cégek idejét lefoglalja a szolgáltatásaik megfelelő teljesítése. Kissé fékezett, de továbbra is magas fordulatszámon pörög a használtautó-piac Magyarországon. Áprilisban 7,2 százalékkal haladta meg a szektor teljesítménye az egy évvel korábbit. Eddig jobbára az újautók piacán okozott gondot az alkatrészhiány, de a kapacitásproblémák egyre jobban hátráltatják a minőségi használatutó-behozatalt is. Nyit a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, a várható programokról, sztárfellépőkről érdeklődtünk. És a végén mindig a németek nyernek - kiosztották az idei futballszezon első nemzetközi kupáját, amelyet az Eintracht Frankfurt gárdája zsebelt be. De szó lesz arról is, hogy az amerikai kiskereskedelmi óriás, a Walmart gyenge gyorsjelentése az emelkedő kamatok és a gazdasági recesszió lakmuszpapírja lehet. Tartsanak velünk, várja Önöket a két műsorvezető, Nagy Károly és Mezei Dániel!

2021-09-29 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2021-09-29 06:35:00

Magyarországon is elérhetővé vált a Revolut Bank. Új mobiltelefon biztosítást kínál a Telenor. Tizenhat év után ismét Magyarország rendezi a szellemi tulajdon-védelemről szóló páneurópai konferenciát. Tartható a hét százalék körül GDP bővülés az idén – olvasható a GKI Gazdaságkutató intézet 2021 és 2022-es előrejelzésében. Ma van a kávé világnapja. A reggel folyamán vendégünk lesz Nyeste orsolya az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője, akivel a forintról és a régiós devizákról fogunk beszélgetni. Szitás Lóránttal, az XTB munkatársával nyitjuk a tőzsdét, illetve az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötőjével is beszélgetünk majd a deviza- és kötvénypiaci aktualitásokról. Telefonon keressük majd Székely Zsolt közgazdászt, akit az elszaladó gáz- és olaj-árakról kérdezünk majd. Ha már árupiac, akkor az aranyat sem hagyhatjuk ki a sorból, Schmidt Kálmán az Aranypiac Kft. ügyvezetője lesz a vendégünk ezzel kapcsolatban. A tengeren túli legfrissebb híreket Martin-Kovács Miklós külgazdasági szakújságíró szállítja majd. Tartsanak velünk holnap reggel is, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.

Belehallgatás:

Korábbi adások