Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Pénteken kezdődik a Foci EB! Ezért a Reggeli monitorban természetesen kitüntetett szerep jut az eseménynek. Emellett beszámolunk arról, hogy újabb Nemzeti Konzultációt indít a kormány a gazdaság újraindításáról, és hogy jelentősen átalakult a Budapesti Értéktőzsde áru szekciójának a működése az év elején. Mivel hétfőn reggel nyolc órától lehet pályázni az állami elektromos autótámogatásra, így péntek az utolsó esély, hogy konfiguráljuk és megrendeljük a vágyott villanyjárgányt, ehhez is adunk tippeket. Szó lesz arról, hogy a pályakezdők igényeihez igazított utánpótlás programot indít a Szerencsejáték Zrt. Meg arról is, hogy végül, nemcsak, hogy lesz idén EFOTT, de külföldi fellépő is akad majd az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójának színes programjaihoz. Szó lesz még a közösségi média piacbefolyásoló hatásairól, és együtt nyitjuk a tőzsdét az Equilor pénzügyi innovációs vezetőjével. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly.

2021-05-13 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2021-05-13 06:35:00

Semmi jele annak, hogy javulna a légi kereskedelem helyzete. Áprilisban 70 százalékkal kevesebb kereskedelmi járat érkezett az Európai Unió országaiba, mint 2019 azonos időszakában – közölte az Eurostat. Megtalálják a német cégvezetők a számításaikat a közép-kelet európai régióban – ezt mondta a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara osztályvezetője. Arra a kérdésre, hogy ismét Magyarországra hozná-e a cégét, ha most kellene erről döntenie, a német cégvezetők 88 százaléka igennel válaszolt. Másfél százalékkal zsugorodott a brit GDP az első negyedévben. A szigetország statisztikai hivatala szerint ennek ellenére nincs ok az aggodalomra, mivel a három hónapos adatokat az első két hónap húzta le, márciusban pedig már növekedés volt. Sorozatban már a második évben marad el Magyarország legnagyobb, fesztiválja, a Sziget. A csoport kötelékébe tartozó VOLT-ot és Balaton Sound-ot sem rendezik meg idén a járványhelyzet, illetve a korlátozások miatt. Jövőre azonban nagy visszatérésre készülnek a szervezők. Növekedett, de az elemzői várakozásoktól elmaradt a Magyar Telekom bevétele. Éves alapon 2 százalékos volt az emelkedés. A tavalyi veszteség után az idei első három hónapban 8,9 milliárd forintos nyereségről jelentett a cég. De szó lesz a sokakat érdeklő, és érintő hitelmoratórium kérdéséről is, az MKB Bank szakértőjétől. Tartsanak velünk, várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!

Belehallgatás:

Korábbi adások