Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

Egyre többen pattannak nyeregbe Magyarországon, Budapesten az erősödő érdekképviselet miatt javul a kerékpárosok helyzete- mondta a Magyar Kerékpárgyártók és Kereskedők Szövetségének elnöke a Trend FM-nek. Ebből a gyártók is profitálnak – az Ipar hete jegyében most a bicikligyártó-szektor kerül górcső alá. Több mint 100 millió forintért cserélt gazdát Dénes Valéria egyik festménye egy magyarországi árverésen. Ez rekord, ugyanis a művésznők alkotásai olcsóbban kelnek el, mint a férfi társaiké. Egy felmérés szerint a hazai kis- és középvállalkozások háromnegyede nem gondolkodik innováción. Könnyítenének a helyzeten – mondja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese. Ezek mellett konferenciánkról is hallhatnak részleteket, kiderül, hogy mennyire nyúlnak a magyar cégek a felhő szolgáltatásokhoz. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak a növekedés.hu újságírójával, illetve az OTP elemzőjével. Várja Önöket Nagy Károly.

2018-11-21 06:35:00 Adásunk

Reggeli Monitor Nagy Károllyal

2018-11-21 06:35:00

Nem változtatott a kamatokon a jegybank Monetáris Tanácsa. A piac decemberre figyel, hátha akkor hall majd valamilyen iránymutatást. A gabona szállítása most nem lehetséges a Dunán. Az alacsony vízszint lassan változik majd, de a raktárak tele vannak a terménnyel. Most még pörög, a közeljövőben viszont mérsékelt emelkedés jellemzi majd az építőipart - áll egy friss elemzésben. Az a kereskedő, aki mellényúl a Black Friday akcióban, milliós büntetésre is számíthat. Nem érdemes ész nélkül kockáztatni. Jelentősen változnak az ÁFA szabályai a nemzetközi fuvarozásban: elmondjuk, hogyan. A cégek viszonylag szívesen adakoznak, de bizalmatlanok, nem mindegy hogyan kérünk tőlük. De jön a szokásos aranypiaci körkép és kiderül mik a legfrissebb hírek a tengerentúlon. Nagy Károly várja Önöket a Reggeli Monitorban.

Belehallgatás:

Korábbi adások