Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Az utolsó órákban elfogadták a 2. félév számait a fővárosi önkormányzati képviselők, így lesz költségvetése Budapestnek. A Reggeli monitorban a részletekről is beszámolunk, mint ahogy arról is, hogy jelentősen visszaesett a flottapiac Magyarországon, de szó lesz arról is, hogy a nyári szezon alatt realizálódik a mintegy 120 milliárdos hazai játékpiac éves forgalmának ötöde. Martin Kovács Miklós beszél majd a Donald Trump elnökségét meghatározó, a maratoni vita után, a Szenátusban alelnöki vokssal elfogadott költségvetési törvényről, és egy gigantikus, 15 milliárd dollárra rúgó egészségügyi csalássorozat leleplezéséről. A Erste elemzői a magyar makroadatok mellett az EKB kamatpolitikájáról is szót ejtenek és az XTB munkatársával nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Az utolsó órákban elfogadták a 2. félév számait a fővárosi önkormányzati képviselők, így lesz költségvetése Budapestnek. A Reggeli monitorban a részletekről is beszámolunk, mint ahogy arról is, hogy jelentősen visszaesett a flottapiac Magyarországon, de szó lesz arról is, hogy a nyári szezon alatt realizálódik a mintegy 120 milliárdos hazai játékpiac éves forgalmának ötöde. Martin Kovács Miklós beszél majd a Donald Trump elnökségét meghatározó, a maratoni vita után, a Szenátusban alelnöki vokssal elfogadott költségvetési törvényről, és egy gigantikus, 15 milliárd dollárra rúgó egészségügyi csalássorozat leleplezéséről. A Erste elemzői a magyar makroadatok mellett az EKB kamatpolitikájáról is szót ejtenek és az XTB munkatársával nyitja a tőzsdét a műsorvezető, Nagy Károly.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-05-11 06:35:00A Suzuki gyár volt az egyik első üzem Magyarországon, ahol minőségi termékeket készítettek – mondta a Concorde privátbanki, üzletfejlesztési igazgatója. Huszonöt éve, 1993 májusában avatták fel az esztergomi gyárat, a vállalat 2008-ra elérte az évi 280 ezres kapacitást. Az alacsony munkabérek és a rövid ideig tartó szüret miatt nagy a munkaerőhiány a szamócaföldeken- mondta el a FruitVeb alelnöke a Trend Fm-nek. Idén az erős termés miatt a boltokban nem lesz hiány szamócából, a termelők számára viszont nagy bevétel kiesést jelent a kevés napszámos. Az elmúlt öt év legjobb negyedévét zárta idén a UPC Magyarország. A társaság vezérigazgatója, Robert Redeleanu sajtótájékoztatón elmondta, hogy a brit Vodafone általi felvásárlás kedvező versenyhelyzetet teremt a piacon, és az ügyfelek is érezni fogják ennek előnyeit. Sorozatban nyolcadik éve Csányi Sándor a leggazdagabb magyar- derül ki a Napi.hu száz leggazdagabb magyar üzletembert listázó kiadványából. Az OTP vezér összvagyonát 320 milliárd forintra becsülik, tőle 40 milliárd forinttal lemaradva Mészáros Lőrinc jött fel második helyre a listán. Ezek mellett élő interjúban számolunk be a tőzsdei nagyágyú, az OTP gyorsjelentéséről, és a legfrissebb piaci trendekről. A műsorvezető Nagy Károly.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-05-10 06:35:00Jelentős árelőnnyel értékesíthetők azok az ingatlanok, amelyeken falszigetelést illetve nyílászáró cserét hajtottak végre a tulajdonosaik – mondta el az Otthontérkép vezető elemzője. Az árkülönbség megyénként eltérő, de elmondható, hogy több milliós hasznot hoz annak, aki értékesítés előtt végrehajtja a korszerűsítést. A mobil adatforgalmi bevételek, a készülékértékesítés, és a vezetékes szolgáltatások is húzták a Telekom számait az első negyedévben. A cég nyeresége megközelítette a 9 milliárd forintot az első negyedévben, egy év alatt több mint 4 milliárddal emelkedett. Bevétele 150 milliárd forint körüli volt, ami 9 milliárd forintos javulás éves alapon. Szabó János, a cég gazdasági vezérigazgató helyettese szerint már évek óta tart a növekedés, de a cég első negyedéve valóban jól sikerült. A lakosság lesz a nyertese a UPC felvásárlásának – mondta a HWSW informatikai portál újságírója. Csaknem 19 milliárd euróért a Vodafone megveszi a UPC magyar, román, cseh, német leányvállalatát. KOI Tamás szerint összeolvadások jellemzik a globális telekommunikációs piacot, a cégek mindhárom szolgáltatási szegmensben igyekeznek erősíteni pozícióikat. Hozzátette, nincs veszélyben a Deutsche Telekom európai vezető pozíciója, de egy komoly versenytárs jön létre. Három újabb magyar cég csatlakozott az ELITE vállalkozásfejlesztési programhoz. A cégvezetési módszereket és networking lehetőségeket nyújtó képzésben Magyarország ismét kiemelkedően jelentős számban képviselteti magát. A Programmal a Budapest Értéktőzsde célja az, hogy elősegítse sikeres hazai középvállalkozások fejlődését.Műsorvezető: Nagy Károly, szerkesztő: Németh Tamás
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-05-08 06:35:00Milliárdokat maradhatnak a Szép-kártyákon a május végi lejárati idő után is – derül ki kártyakibocsátók tájékoztatásából. A szakértő szerint arra is van megoldás, ha valaki nem most azonnal szeretné felhasználni a cafeteriat. Egyre nagyobb a pörgés a balatoni nyaralópiacon- derül ki az Otthon Centrum elemzéséből. A legtöbb apartman Siófokon és Balatonfüreden épül, a vízre néző ingatlanok már a luxus kategóriát súrolják. Az Egyesült Államok béketárgyalásokban betöltött szerepét csökkentené a megváltozott észak-koreai kommunikáció- így reagált a Pallasz Athéné Innovációs és Geopolitikai Intézet kutatási igazgató-helyettese az egyik phenjani külügyi szóvivő nyilatkozatára. A szóvivő elmondta, hogy az Egyesült Államok félrevezette a közvéleményt azzal, hogy Washington szerint a két Korea közötti áprilisi csúcstalálkozót az amerikai szankciók eredményezték. Folytatódik a csörte? Keressük a választ… A várt emelkedés helyett márciusban is csökkent a német gyáripari megrendelések volumene. Azért nincs gond – mondja az elemző. Ezek mellett élő interjúban számolunk be az egyik tőzsdei nagyágyú, a Richter gyorsjelentéséről, és arról, hogy mi várható Vladimir Putyin negyedik elnöki időszakában. A régi-új orosz elnök megújulást ígért beiktatásakor. A műsorvezető Nagy Károly.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-05-07 06:35:00A különösen erős devizahatás befolyásolta a MOL első negyedévi eredményét – mondta a MOL csoport befektetői kapcsolatok vezetője. Nem vár érdemi árfolyammozgást a Richter kedden érkező gyorsjelentésétől a Random Capital elnök-vezérigazgatója. A húsvéti élelmiszervásárlások húzták a kiskereskedelmi forgalmat márciusban, a KSH 7,1 százalékos növekedést mért. Drágul a bor, megtizedelte az időjárás a szőlőültetvényeket, és a szakemberek is egyre drágábban dolgoznak – mondta a Hegyközségek Nemzeti tanácsának részlegvezetője. Nagy a pörgés a lakáspiacon, 76 százalékkal nőtt az átadások mennyisége, de vajon mi a helyzet a minőséggel? Jól indult a szezon a Balatonnál, a Balatoni hajózási zrt folyamatos fejlesztéssel igyekszik kiszolgálni a közönséget. – ez csak néhány a hétfő reggeli menüből. Emellett az Equilor üzletágvezetője érkezik a stúdióba a legfrissebb trendekkel, és a Privátbankár újságírójával is beszélget majd Nagy Károly a piaci folyamatokról.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-04-27 06:35:00A várakozásoknak megfelelően nem változtak az Európai Központi Bank kamatkondíciói. A kormányzótanács az alapkamatot 0%-on, az egynapos hitelkamatot, 0,25%-on, a betéti kamatot pedig -0,4%-on hagyta. Az ülést követő sajtótájékoztatón sem hangzottak el változások sem az eszközvásárlási program kivezetésével, sem az európai gazdaság kilátásaival kapcsolatban. Az ING Bank vezető elemzője szerint nyáron forrósodhat fel ismét a levegő az EKB háza táján. Hét projekt keretében száztíz naperőművet épít országosan és ezzel a legnagyobb naperőmű kapacitással rendelkező energiatermelő lesz Magyarországon az MVM vállalatcsoport – mondta az MVM Hungarowind Kft. ügyvezetője. A szakértő azt is hozzátette, hogy a tervek szerint 2018 végén az összes erőmű elkezdi a termelést, és a 100 megawattos összteljesítményük mellett mintegy 100 000 tonnával csökkentik majd az ország széndioxid kibocsátását. A tőkepiacot is erősíteni kell a hitelezés tartós felfutásához- mondta el az MKB Bank vezérigazgatója a Trend Fm-nek. Balog Ádám szerint a magyar gazdaság alapvetően hitelfinanszírozásra épül, azonban csak úgy tartható fent a jegybank által is várt kétszámjegyű hitelnövekedés a következő években, ha azt a tőkepiac is támogatja. Ezért egy átfogó tőkeprogram is szerepelhet az új kormány gazdaságpolitikai programjában. Enyhén mérséklődött a Volkswagen nyeresége az első negyedévben. A német autógyártó működési eredménye 4,2 milliárd euró volt, ami csaknem négy százalékkal múlta alul az egy évvel korábbit. Bevétele ugyanakkor 58,2 milliárd euróra nőtt. A KBC Equitas elemzője a Trend Fm-nek elmondta, hogy a kettősség ellenére a Volkswagen új vezérigazgatója, Herbert Diess szerint folyamatosan javulhat a cég jövedelmezősége. Harmadára csökkent a Deutsche Bank nyeresége egy év alatt. A német bank nettó profitja az első negyedévben 120 millió euró lett, ami majdnem 80 százalékos visszaesés az egy évvel korábbi értékhez képest. A kamatbevételek öt százalékkal csökkentek, miközben a működési költségek is emelkedtek. Az Erste Befektetési Zrt. részvényelemzője a Trend Fm-nek elmondta, hogy végleg leszakadni látszik a német bank amerikai versenytársaitól. Várja Önöket a műsorvezető, Szűcs Péter!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-04-25 06:35:00Nem változott az alapkamat és nem is nagyon fog, legalábbis a közeljövőben - mondják elemzők a Monetáris Tanács döntése után. A hitelek nagy része nem új, hanem használt lakásokra megy - áll a jegybank elemzésében. De vajon jó-e ez az építőiparnak? Megkérdeztük. Németországban kissé romlott az üzleti hangulat - mutatja az IFO index alakulása, amit a kínai-amerikai vámháború befolyásolt. Mindeközben lazíthat az orosz alumíniumra vonatkozó korlátozásain az USA. Jót is tett a cégek papírjainak. Közeleg a négynapos hosszú hétvége: a szállásadók dörzsölhetik a tenyerüket. Az ugyanannyi munka mégsem ér ugyanannyit - férfiak és nők bérezése itthon. Erről is szó lesz. Indul a gombaszezon de tessenek vigyázni! Amit nem ismerünk nagyon jól, azt inkább vizsgáltassuk! Mindezekkel várja Önöket Nagy Károly.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-04-24 06:35:00Néhány vállalkozó véleménye nem volt egyértelmű, ezért volt szükség arra, hogy a taxisok a Facebookot is bevonják a közvéleménykutatásukba – mondta az országos Taxis Szövetség elnöke. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara a Taxisok Világa magazintól rendelt közvélemény-kutatást, amiben az emberek több mint 99 százaléka azt mondta, drágulást akar. Szerdán dől el minden, a Fővárosi Közgyűlés akkor dönt a tarifákról. Hamarosan elindul az albérletkereső rally. Továbbra is a belvárosban van a legnagyobb igény, hiszen a bérlők többsége a felsőoktatási intézményekhez és a belvárosi munkahelyekhez közel szeretne lakni. Az albérletek ára emelkedett a ponthatárok kihirdetése után, most 140 ezer forint körül mozog. Továbbra is az uniós források megelőlegezése miatt jelentős az államháztartási hiány. Az első negyedévben 871,9 milliárd forint deficit jött össze. ha viszont megnyitják az Uniós pénzcsapot, akkor akár szufficites negyedévek is jöhetnek – mondja az elemző. Roham van a hitelekért – a Fundamenta tavaly negyedével növelte értékesítéseit. Ez csak néhány érdekesség a Reggeli Monitorból, ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak a Google gyorsjelentéséről, és a legfrissebb árupiaci trendekről. A műsorvezető Nagy Károly.