Reggeli Monitor Nagy Károllyal
:)
Utolsó adás
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-08-15 06:35:00A belső fogyasztás és a beruházások húzták a gazdaságot a második negyedévben – reagált a CIB bank vezető elemzője a gazdaságnövekedési adatra. A KSH szerint 4,6 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye a második negyedévben, a kiigazított éves adat 4,4 százalék. Több mint harmadával bővült a lakáshitel piac az első félévben. A Bankráció.hu adatai szerint 2018. első hat hónapjában csaknem 400 milliárd forint értékben kötöttek új lakáshitel-szerződéseket a magyar bankok, ami éves szinten 36%-os növekedésnek felel meg. A portál szakértője szerint egyre tudatosabb fogyasztói magatartás figyelhető meg a piacon, a fix kamatozású szerződések nagyarányú növekedéséből is ez látszik. Gyorsult az Európai Unió és az euro zóna gazdasági növekedése a második negyedévben. Az Eurostat első becslése szerint negyedéves alapon majdnem fél százalékkal bővült a GDP, éves alapon pedig mindkét térségben 2,2 százalékos emelkedést mértek. Éves összevetésben a lengyel gazdaság a kiigazított adatok szerint 5 százalékkal bővült, a magyar, a román és a lett gazdaság produkált még négy százalék feletti bővülést. A leglassabb dinamikát Dániában, Olaszországban és az Egyesült Királyságban tapasztalták. Rekord mértékben, 716 milliárd dollárra emelte az Egyesült Államok védelmi költségvetésének büdzséjét Donald Trump. A költségvetés összegéből majdnem 70 milliárdot a már folyamatban lévő hadműveletekre különítenek el Afganisztánban, Szíriában, Irakban és Szomáliában. Emellett növelik a hadseregnél dolgozók bérét, és várhatóan több tízmilliárd dollár költ majd a Pentagon a haditengerészet, a légierő és az amerikai rakétavédelmi rendszer modernizálására. Komoly gondot okoz a hajózásban a Duna alacsony vízszintje. Az árufuvarozók mindössze kapacitásuk harmadát tudják kihasználni, de vannak fennakadások a nemzetközi személyhajózásban is. Van olyan Budapestről induló szállodahajó, amelynek indulását Komáromba tették át. Németországban viszont olyan szakaszok is előfordulnak, ahol a teherhajók már üresen sem tudnak menni. Történelmi megállapodást kötött a spanyol első osztályú labdarúgó-bajnokság és a Facebook. A következő három idényben a közösségi oldal közvetítheti a La Liga meccseit az indiai szubkontinens országaiban. A Facebookot megelőzően idén év elején az Amazon jelentette be, hogy 2019-től minden idényben húsz angol első osztályú labdarúgó mérkőzést fog közvetíteni. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-08-13 06:35:00Újabb rekordprofitot ért el az OTP. A bankcsoport 90,9 milliárd forint korrigált, konszolidált adózott nyereséget ért el a második negyedévben. Ez 16 százalékkal magasabb profit az egy évvel korábbinál. Az OTP vezérigazgató-helyettese azt mondta a Trend FM-nek, hogy beértek az előző évek külföldi, banki felvásárlásai. A történelmi gyorsjelentés ellenére büntette a piac pénteken az OTP-t, annak ellenére, hogy elemzők többsége alulárazottnak tartja a papírt a szektortársakhoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a bankrészvény még a jövőbeni akvizíciók nélkül sem drága. Tovább bővült az építőipar júniusban Magyarországon. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 28 százalékkal nőtt az ágazat kibocsátása, az infrastrukturális beruházások majdnem a duplájukra emelkedtek egy év alatt. Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke szerint az év hátralévő részében lassulhat a dinamika, összességében pedig 15 százalékos növekedésre számít az ágazattól 2018-ban. A problémát inkább a kivitelezések csúszása jelenti. Nagyobb figyelmet kell fordítania a hazai cégeknek biztonsági rendszereik fejlesztésére- mondta el a QUADRON Kibervédelmi Kft. szakértője a Trend FM-nek. Solymos Ákos szerint egyre gyakoribbak lesznek a hackertámadások, és már most is sokat kockáztat az a cég, amelyik nem foglalkozik például kockázatelemzéssel. A szakértő arról is beszélt, hogy a zsarolóvírusok küldése, a célzott adathalász támadások, illetve a céges weboldalak feltörése szinte napi rendszerességgel fordulnak elő. Egyre fontosabb a hazai cégeknek a fogyasztóbarát magatartás- mondta el a Budapesti Békéltető Testület hivatalvezetője a Trend FM-nek. Az első félévben a már lezárt ügyeknek csaknem hetven százaléka zárult az ügyfél és a vállalat közötti egyezséggel a testületnél. Kóródi Dávid elmondta, hogy minden cég igyekszik elkerülni a bírósági eljárást, ezért érdekük a gyors megegyezés a fogyasztóval. A sikertelenül zárult ügyek jelentős részének pedig az az oka, hogy a cég egyszerűen eltűnik a bejelentő szeme elől, és nem tud pontos adatokkal szolgálni róla. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-08-02 06:35:00Mindössze 0,1 ponttal nőtt a beszerzésimenedzser-index júliusi értéke. A mutató 53,1 pont lett. A közlemény szerint a tavaly év végi trend végig kedvező képet mutatott, és ez folytatódott 2018 első felében is. A felmérésben vizsgált részindexek fele csökkent júniushoz képest, a változások mértéke összességében nem jelentős – mondta a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság szakértője. A balatoni ellenőrzött vállalkozások negyedénél találtak valamilyen hiányosságot az adóhatóság szakemberei. Július közepén egy hét alatt majdnem háromezer vizsgálatot végeztek, a razzia előtt az online pénztárgépekből érkező forgalmi és bevételi adatok elemzésével választották ki azokat a vállalkozásokat, amelyeknél felmerülhet valamilyen szabálytalanság. Minden gabonaféléből, de főként tavaszi árpából termett jóval kevesebb idén a hektikus időjárás miatt- mondta el a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke a Trend FM-nek. Az év eleji esőzések, majd az április-májusi hőhullámok miatt a tervezetthez képest heteket csúsztak a vetések, minden terményfajtából néhány százezer tonnás kiesés keletkezett. Egy év alatt az ötödik kínai befektető adta el európai futballklubban lévő tulajdonrészét. Legutóbb Tony Hszia értékesítette az Aston Villa csapatában vásárolt tulajdonát, korábban a távol-keleti befektetők az AC Milan, az Atlético Madrid és a Slavia Praha mögül hátráltak ki rövid időn belül. A kínai befektetők pedig 2014-2017 között 2,5 milliárd dollár invesztáltak európai csapatokba, ami azonban a kínai futball stratégia váltása miatt jelentősen csökkenhet a következő időszakban. Csak a drónját teljesen szabályszerűen reptető felhasználóknak fizet baleset vagy károkozás esetén a biztosító- áll a Groupama Biztosító közleményében. Bár Magyarországon csaknem százezren vezetnek drónt, a felhasználóknak mindössze töredéke teszi ezt szabályosan- teszik hozzá. A jelenlegi drón szabálytervezet egyik nagy hibája, hogy nem tesz különbséget magán-és munkahasználat között- mondta el a Groupama Biztosító vállalati vagyon és felelősségbiztosítási főosztályvezetője. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-08-01 06:35:00Egy újabb nagy autómárka jött Magyarországra: a BMW Debrecen mellett tette le voksát. Ez jó a térségnek és nem mellesleg a környék ingatlanárait is megemeli majd. Ez utóbbit már az otthonterkep.hu prognosztizálja. Jó adatok érkeztek Németországból: nőtt a kiskereskedelmi forgalom és csökkent a munkanélküliség. Az euroövezet annyira azért nem hasított: picit lanyhult a gazdasági növekedés.Egyre komolyabb piaca van idehaza a felhőalapú szolgáltatásoknak: tavaly mintegy 45 milliárd forint értékben rendeltek ilyet a vállalkozások. Alaposan érdemes tájékozódni, ha az ember szállást, repülőjegyet foglal a gyűjtőoldalakon: érdekük, hogy ne legyen probléma, de ez nem vigasztalja azt, aki külföldön szembesül a valósággal. De szó lesz az Apple éjszakai gyorsjelentéséről, az aranypiacról és a legfrissebb amerikai hírekről is. Szerda reggel Nagy Károly várja Önöket!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-07-31 06:35:00Energiakörkép hőségben – kiegyenlítődött a téli és nyári villamos áram fogyasztás. A szakértő szerint a klímák miatt. Mind a bérlő, mind pedig a bérbeadó érdekeit szolgálja, ha közjegyzővel hitelesíttetik az ingatlanbérleti szerződést – áll a Dunahouse közleményében. Érdemes fotózni is a beköltözéskor – teszik hozzá. Harmadával több új lakást adtak át Magyarországon az első félévben mint egy évvel korábban- derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. Ugyanakkor már kezdenek látszódni a lanyhulás jelei. 2 százalékra gyorsult az infláció Németországban – mondja a szakértő. Ez csak néhány érdekes téma a Reggeli Monitorból. Ezek mellett élő beszélgetést hallhatnak a japán kamatdöntésről, arról, hogy hogy áll a gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban. A műsorvezető Nagy Károly!
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-07-30 06:35:00A GKI Gazdaságkutató szerint csúcsára érhetett a magyar gazdasági növekedés, és a 4,4 százalékos GDP-bővülési ütem lassulhat az év hátralévő részében. A GKI szerint a további erőteljes gazdasági növekedéshez jelentős versenyképességi fordulatra lenne szükség idehaza. A gazdaságkutató cég úgy látja, hogy az uniós pénzek által finanszírozott beruházások és a lakossági fogyasztás bővülése is elért egy felső határt. Egy év alatt 55 ezer fővel bővült a foglalkoztatottak száma Magyarországon. Áprilistól-júniusig 4 millió 475 ezer fő dolgozott, a foglalkoztatottsági ráta 69 százalék fölé emelkedett. Szakértők szerint lenne még tartalék a magyar munkaerőpiacban, ehhez hatékonyabban kellene átképezni a közmunkaprogramban résztvevőket. A hadsereg bábja lehet az egykori krikettsztár, az új pakisztáni miniszterelnök – mondta a Külügyi és Külgazdasági Intézet szakértője. Imran Khan bejelentette pártja győzelmét a parlamenti választásokon, és azt mondta, a demokrácia erősödött országában a választások nyomán. Pakisztán megújulását is megígérte. Például azt, hogy rendezi a mélyponton lévő kapcsolatokat az Egyesült Államokkal. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal Nagy Károly és Tóth Anna.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2018-07-19 06:35:00A magyar vállalatok is könnyebben megjelenhetnek majd Japánban, az Unió és a szigetország között kötött szabadkereskedelmi egyezménynek köszönhetően – mondta a Világgazdasági Intézet EU szakértője. A megállapodás szerint a vámok 99 százalékát eltörölték, 1,2 milliárd dollár értékű vámtól tekintenek el a felek a jövőben. A megállapodás az EU történelmének legnagyobb egyezménye. Rekordszinten a Volkswagen csoport eladásai az első félévben. A német konszern 5,5 millió autót értékesített, ami több mint 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Leginkább Brazíliában és Kínában bővültek az eladások. A csoporthoz tartozó márkák közül a Skoda és a Seat eladása nőtt a legjelentősebben, miközben az Audié négy százalékkal visszaesett. Nem csak Franciaország válogatottja, hanem a magyar sportfogadók is sokat nyertek a 2018-as oroszországi futball világbajnoksággal. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a torna egy hónapja alatt 84 millió egységnyi fogadás érkezett be, a legtöbben, 1,3 millióan a Franciaország-Horvátország fináléra tippeltek. Ehhez a meccshez kötődik a vb rekord kifizetése is, 1,5 milliárd forintot vehettek fel összesen a helyesen tippelők. Nem jellemző, hogy üzleti célokra használják az építőipari szakemberek a közösségi médiumokat- derül ki a Mapei Kft. felméréséből. A vállalkozók többsége csak egyszerű felhasználóként van jelen a Facebookon, pedig a harmaduk már megrendelést is kapott közösségi platformján. A Mapei Kft. ügyvezetője elmondta, hogy bár most pörög a konjunktúra, később visszaüthet, hogy sok építőipar vállalkozás nem használja brandépítésre a Facebookot. Jelentősen drágulhatnak az újlakások 2020-tól, mondta Ingatlanüzlet című műsorunkban a Balla Ingatlan vezetője. Az ingatlanszakértő szerint, nem csak a kedvezményes áfa-kulcs megszűnése hajtja felfelé az árakat, bár már Varga Mihály pénzügyminiszter bejelentése óta is érezhető annak hatása a piacon. Várja Önöket a műsorvezető, Nagy Károly!