Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Prémium Kategória
2021-06-18 17:05:00Az Opus Global Nyrt. első negyedéves gyorsjelentését sikeresnek értékelte Dzsubák Attila vezérigazgató annak ellenére, hogy a társaság árbevétele a bázishoz viszonyítva csökkent, amelynek hátterében a turizmus üzletág visszaesése állt. Véleménye szerint a cégcsoport komoly lehetőségek előtt áll az energetikában, konkrétan a Tigáz és a Titász szinergiáinak összehangolásában. A műsor második részében a Magyar Telekom nemrég lezajlott részvény visszavásárlási programját és a társaság osztalékpolitikáját elemezte a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője, Gaál Gellért. A műsor házigazdája Emőd Pál.
-
Monitor
2021-06-18 13:05:00Magyarország a középmezőnyben van Európában, ami a fiatalok lakáshoz jutásának gyorsaságát illeti. Idehaza a nők már 27, a férfiak inkább 28 évesen költöznek el otthonról. A saját lakás pedig átlagban 32 év körül jön össze. Az északi államok, jellemzően Svédország ebben előrébb jár, de például Görögországhoz vagy Spanyolországhoz képest kifejezetten gyorsan költöznek a magyar fiatalok. Az utóbbi években az otthonalapítást segítik az állami támogatások, de leginkább azok számára, akik több gyermek születését bevállalják. Akár százmillió forintnyi plusz turisztikai bevételt hozhatna Budapestre az EB döntő és két elődöntő esetleges megrendezése – ezt mondta a Trend FM által megkérdezett sportközgazdász. A hírek szerint az UEFA jelezte a brit kormány felé, hogy ha a futball Európa-bajnokság július 6-7-i két elődöntőjére és 11-i döntőjére nem tudja biztosítani a mintegy 2500 VIP-vendég karantén nélküli belépését, akkor a mérkőzéseket a Wembley helyett Budapesten, a Puskás Arénában rendezik meg. Döntés még nem született, de egy ilyen változás minőségi ugrást jelenthetne a turisztikai költésekben. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci árfolyamokkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Soul History
2021-06-18 11:05:00Délelőtt 11:00-13:00-ig máris forgatjuk az Akváriumban rögzített SOUL History VOLT Lokál - zenés Talk Show Különkiadás következő estjét, ahol Francesco Korál klubot rendezett. Dorozsmai Péter, Fekete Tibor – Samu, ?s poétáik, Horváth Attila, valamint Márkus József emlékezett Balázs Fecóra, de az apropó a vadonatúj „Legszebb dalaink” című album bemutatója is volt. Természetesen az SHVL Band sem maradhatott otthon, akihez a tehetséges gitáros/szerző/előadó meglepetésvendég, Kaczander Nóra is színpadra lépett Fecó legszebb balladáival az est fénypontjaként. A teljes sorozat házigazdájával, Dän Von Schulz-al készített nyitó különkiadás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6?vad-204ad?s-r7-210610-sh-volt-lok?l-16-dän-von-schulz-fortuna-classic/
-
Reggeli Monitor Németh Lászlóval
2021-06-18 06:35:00Másfél évig lesz lezárva a közúti forgalom elől a Széchenyi lánchíd, amelynek szerdán indult el a felújítása. A közbeszerzési eljáráson nyertes A-Híd Zrt. nettó 18,8 milliárd forintért vállalta el a munkát. Nemcsak újjáépített pályalemezt és új gyalogosjárdákat kap a híd, de új világítást is. A kínai Kanton tartományban azonosították a delta koronavírus-variánst, emiatt szigorú lezárásokat vezettek be egyes városokban. A vesztegzárak érintik a Gyöngy-folyó torkolatában lévő kikötőket is, ahonnan a kínai export majdnem negyede indul. Egyes elemzők már a globális ellátási láncok összeomlásról beszélnek. A Trend FM által megkérdezett közgazdász szerint az elmúlt évben kellőképpen rugalmasnak bizonyult ilyen esetekben is a világgazdaság. Hiába az EB miatt minimálisra csökkentett beutazási korlátozások, kevés külföldi turista jött a keddi Magyarország - Portugália mérkőzésre. Ez nagy csalódás volt a fővárosi szállásadóknak, mivel nagyon bíztak az EB turistacsalogató hatásában. Az már szinte biztos, hogy a francia - magyar mérkőzésre sem érkeznek majd nagyszámban szurkolók, a budapesti szállodák foglaltsága 20 százalék alatt maradhat a sorozat alatt. Szó lesz arról, hogy a MÁV elindítja a horvát tengerpart felé távolsági járatait, de beszélünk majd az adásban az izraeli gazdaságpolitika kettős játékáról is, újabban már ott is nyitnak Kína felé. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Németh László és Imre Lőrinc.