Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Hétfő - Egy nő
2021-06-21 18:05:00Erős Antónia televíziós műsorvezető, az Egy Csepp Figyelem Alapítvány vezetője és alapítója. A műsorvezető Kutasi Judit.
-
Sportérték Mezei Dániellel
2021-06-21 17:05:00Hihetetlen de igaz: a magyar labdarúgó válogatott a továbbjutás reményében vág neki a szerda esti csoportzárónak az Európa-bajnokságon. A feladat az eddigiekhez hasonlóan nagyon nehéz lesz, Münchenben, Németország ellen lépnek pályára Marco Rossi fiai. A mai adásban nem csak futballal foglalkozunk majd, itt lesz velünk Marosi Ádám öttusázó, aki immár kétszeres egyéni világbajnok, és Tokióban is az esélyesek között kell vele számolni.
-
ReBrief
2021-06-21 15:05:00A reBrief mai vendége Simon Krisztián, a Marketing és Média magazin főszerkesztője, akivel az 50 legbefolyásosabb magyar médiaszemélyiség listájáról beszélgetünk. A hírek között szó lesz egy GVH-s szankcióról, a Borsodi új kampányáról, az OTP sport-szponzorációjáról, valamint a Sberbank kampányáról. A spotszemlében az Algida boldog gyermekkorról alkotott képe a témánk. Várja Önöket a műsorvezető, Marosi Viktor, valamint Négyesi Tamás, a Mediator stratégiai igazgatója és Dankó Bence a Mediator stratégája.
-
Menni-Enni
2021-06-21 11:05:00A Menni-Enni mai adásából megtudjuk, hogyan készül a Balaton-Felvidéki Nemzeti Park a nyárra, majd egy motoros-túraszervező hölgy mesél az európai túráiról. Végül Győrbe látogatunk egy speciális idegenvezetői kezdeményezés apropóján.