Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Közkincskereső Kovács Olivérrel
2022-01-05 12:35:00Az ország legkisebb kiállítása az ország legnagyobb ásatásáról. Így jellemzik alkotóik azt a múzeumot, amely a Bükkábrány határában folytatott bányászat eredményeként született meg. A tavaly Év kiállítása díjat kapott tárlaton járunk a műsor első felében. Ezután Szombathelyre indulunk, ahol nemrég konferenciát rendeztek a római koros városi régészetről. A településen találjuk egyébként az ország egyik legizgalmasabb bemutatóhelyét, hiszen egy római utcarészletben sétálhatunk üvegpadlóval a fejünk felett egy bankfiók alatt.
-
Monitor
2022-01-05 11:05:00Botokkal és fémrudakkal felfegyverkezett tüntetők megrohamozták Kazahsztán legnagyobb városa, Almati polgármesteri hivatalát, és behatoltak az épületbe. Az országban lemondott a kormány, amit az elnök elfogadott. Káosz van. A tiltakozások vasárnap kezdődtek a cseppfolyósított földgáz árának emelkedése miatt Mangisztau tartományban, majd átterjedtek a Kaszpi-tenger partján fekvő Aktau regionális nagyvárosra és Almatira is. Februártól napi 400 ezer hordóval emeli kőolaj-kitermelését a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és a kartellen kívüli nagy olajtermelők. A 23 országból álló szövetség tagjai úgy vélik, hogy tovább nő a kőolaj iránti kereslet a világon a koronavírus új változata, az omikron terjedése ellenére. Új csúcsra emelkedett a foglalkoztatottak száma. Szeptember és november között 4 millió 687 ezren dolgoztak átlagban, ami a rendszerváltás óta nem látott rekordot jelent. A munkanélküliség először csökkent a járvány előtti szint közelébe. A munkanélküliek átlagos létszáma 177 ezer, a munkanélküliségi ráta 3,6 százalékos volt. Várja Önöket a legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal Nagy Károly.
-
Fintech Világa Zöld Pénzügyi Percek
2022-01-05 10:35:00A Fintech Világa – Zöld Pénzügyi Percek mai adásában Bátorfi Botond, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető Hankiss Lászlót, a GRÁNIT Bank stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettesét látták vendégül.
-
Fintech Világa Blockchain Percek
2022-01-05 09:29:00A Fintech Világa – Blockchain Percek legutóbbi adásában Qayum Dániel, a Peak tanácsadója és Machán-Csetvei Frigyes műsorvezető a kriptovaluták világában felmerülő visszaélésekről beszélgettek.