Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2022-01-07 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Prémium Kategória
2022-01-07 16:10:00Meddig emelkedhet a kőolaj ára, és ebből hogyan profitálhat tartósan egy átlagbefektető? Erről Pletser Tamást, az Erste gáz- és olajipari elemzőjét kérdeztük. Az adás második felében pedig Török Lajossal, az Equilor vezető elemzőjével nézzük meg, hogy milyen infláció elleni befektetésekben érdemes gondolkodni. Mely cégek teljesíthetnek jól, amelyek a jelenlegi helyzetben is megtarthatják osztalékfizető képességüket? A szerkesztő-műsorvezető Nagy Károly.
-
A Nap Vendége
2022-01-07 16:05:00Bárány László, a Master Good Kft. alapítója. A műsorvezető Lakatos László.
-
Prémium Kategória
2022-01-07 15:10:00Meddig emelkedhet a kőolaj ára, és ebből hogyan profitálhat tartósan egy átlagbefektető? Erről Pletser Tamást, az Erste gáz- és olajipari elemzőjét kérdeztük. Az adás második felében pedig Török Lajossal, az Equilor vezető elemzőjével nézzük meg, hogy milyen infláció elleni befektetésekben érdemes gondolkodni. Mely cégek teljesíthetnek jól, amelyek a jelenlegi helyzetben is megtarthatják osztalékfizető képességüket? A szerkesztő-műsorvezető Nagy Károly.
-
Fintech Világa
2022-01-07 14:05:00A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a fintech szektorra vonatkozó 2022-es várakozásokról beszélgetnek.