Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Soul History
2022-01-14 09:05:00Délelőtt 11:00-13:00-ig SOUL History! A következő Plus fejezetben Francesco folytatja a múlt héten megkezdett fonalat a legmagasabb nívót képviselő dalszövegíró költészetben. Annál is inkább, mert a legnagyobb hazai előadók, dalszerzők és hangszeresek minden alkalommal leszögezték itt a műsorban, hogy szinte mindent azoknak az alkotótársaiknak köszönhetnek, akik az általuk közvetített mondanivalót megfogalmazzák! Magyarul hiába a jó dal, ha nem tud miről szólni… A stúdióban a kétszeres eMeRTon, Fonogram és Prima Primissima díjas, Stevanovity Dusán! A Fekete Tamás Soul zenei szakértővel készített TOP15 adás pedig az alábbi linken hallgatható vissza: https://www.mixcloud.com/Rota_Francesco/soul-history-6évad-231adás-r7-20211223-fekete-tomi-top15/.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2022-01-14 04:35:00Akár 2023 végéig is kitarthat a globális chiphiány, ezt az új prognózist tette közzé a világ legnagyobb félvezető gyártója. A kereslet továbbra is jelentős, miközben teljes átalakuláson megy keresztül ez a piac. Chipből kevés, repülőből viszont nagyon sok áll rendelkezésre, a téli időszakban üres gépek járnak Európa fölött, hogy a társaságok meg tudják tartani repülőtéri résidejüket. A Reggeli Monitorban bemutatjuk az Educatio Kiállításon bemutatkozó egyik projektet, valamint szó lesz a Science Szeged Park második létesítményének átadásáról is. Állandó vendégünk minden pénteken Mezei Dániel, akivel ezúttal is a sport lesz a középpontban. A növekedés.hu munkatársával pedig a poszt szovjet térséget elemezzük, egészen pontosan az orosz-kazah, orosz-belorusz és orosz-ukrán viszonyokat. Fél 7-től Nagy Károly várja Önöket.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2022-01-13 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2022-01-13 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!