Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2022-01-14 22:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2022-01-14 17:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2022-01-14 16:05:00Czimbalmos Levente, a Modern Vállalkozások Programjának szakmai vezetője. A műsorvezető Lakatos László.
-
Prémium Kategória
2022-01-14 16:05:00Kalapos Csaba, az SPB Befektetési Zrt. Private Banking igazgatója úgy véli, hogy devizában jegyzett vállalati kötvényekkel lehet védekezni, pontosabban ezekben az eszközökbe érdemes befektetni a mostani 5 százalékot meghaladó magyar inflációs környezetben. A műsor második részben Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője az amerikai részvények árfolyamának várható alakulását elemzi abból az alkalomból, hogy a tengerentúlon megkezdődött a gyorsjelentési szezon. A műsorvezető Emőd Pál.
-
Prémium Kategória
2022-01-14 15:05:00Kalapos Csaba, az SPB Befektetési Zrt. Private Banking igazgatója úgy véli, hogy devizában jegyzett vállalati kötvényekkel lehet védekezni, pontosabban ezekben az eszközökbe érdemes befektetni a mostani 5 százalékot meghaladó magyar inflációs környezetben. A műsor második részben Deák Dávid, az Equilor Befektetési Zrt. üzletkötője az amerikai részvények árfolyamának várható alakulását elemzi abból az alkalomból, hogy a tengerentúlon megkezdődött a gyorsjelentési szezon. A műsorvezető Emőd Pál.
-
Fintech Világa
2022-01-14 14:05:00A Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton és Érczfalvi András a Fintech Sparks 2021-es kiadásáról beszélgetnek.