Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Monitor
2020-09-24 13:05:00A válságot nem csak járványügyileg, hanem gazdaságilag, pénzügyileg és társadalmilag is kezelni kell – mondta a jegybankelnök a Közgazdász Vándorgyűlésen. Matolcsy György szerint a növekvő adósságok kezelése mellett kezelni kell majd azt is, hogy környezetvédelmileg is fenntartható pályára kell állítani a világgazdaságot. Az MNB elnöke szerint emiatt új szerepük lesz a központi bankoknak. A magyar jegybank most már úgy látja, hogy megállt a nyáron megindult kilábalás nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is. Ezért a jegybank már nem számít V-alakú gazdasági pályára, hanem már inkább madárszárny alakú, hosszabb kilábalásra. Emiatt több tízezerrel nőhet a munkanélküliek száma, és akár 6-7 százalékra is emelkedhet jövő év első felére a munkanélküliségi ráta. Idén és jövőre is 3,5 – 3,6 százalékos inflációra számít a jegybank. 0 százalékos kamattal, költség és díjmentes hitelprogrammal segítené meg a turisztikai vállalkozásokat a KAVOSZ Zrt. Az új Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel programot több állami szervezet közösen dolgozta ki. A hitel célja, hogy segítsen talpon maradni a koronavírus-válság miatt bajba került turisztikai szektor szereplőinek. A kölcsönt 1, 2 vagy 3 éves futamidővel lehet igényelni, maximum 250 millió forintig. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Nagy Károly.
-
Egészségkód
2020-09-24 11:05:00Ha fáj a fejünk, könnyen lehet baj van a látásunkkal. Ezt sokan tudják. Azt azonban kevesebben, hogy a nyak- és vállfájdalom is állhat mögötte. Az agyunk korrigálja a látásunkat, a testünk pedig igazodik hozzá. Érdemes rendszeresen vizsgáltatni a szemünket. Az Opticnet Hungary Egyesülés vezetőjét, Dózsa Gábort kérdezzük. Mennyit és mit sportolunk? Mennyit füllentünk? A többi között ezt mérte fel a Rexona, azzal a céllal, hogy segítse a motivációnkat. A cég márkemenedzserét, Kómár Kornéliát faggattuk. Tartsanak velünk!
-
Reggeli Monitor Szűcs Péterrel
2020-09-24 06:35:00Heteken belül csődhullám tizedeli meg a budapesti vendéglátóipari cégeket, ha a szektor nem kap segítséget a főpolgármestertől – mondta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. Nagy Elek levélben fordult Karácsony Gergelyhez, a helyzet rendezése érdekében. Ebben egy 5 pontos javaslatcsomagot fogalmaz meg. Az elektromos autók után az elektromos biciklik vásárlására is programot indít az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az 1 milliárd forint keretösszegű pályázatra októbertől jelentkezhetnek a magánszemélyek. A Velo Budapest vezetője a Trend FM-nek azt mondta: a koronavírus miatt a bringázás országszerte erőre kapott. Az idei évben szükséges távolságtartás segíti az online bankkártyás fizetés terjedését – ez derül ki a GKI Digital kutatásából. Érdekes kettősség, hogy a vásárlóknak a legtöbb esetben eddig sem a kártyás fizetéssel volt bajuk, hanem annak időpontjával. Nem lett kisebb a hazai könyvpiaci torta, de egyre kevesebb olvasó osztozkodik rajta – mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke. Idén már csak a felnőtt magyar lakosság 13 százaléka mondta azt, hogy heti rendszerességgel olvas könyvet, 2005-ben még 25 százalék volt ez az arány. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Szűcs Péter és Imre Lőrinc.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-24 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-23 20:35:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-23 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!