Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2020-09-25 06:35:00A válságot nem csak járványügyileg, hanem gazdaságilag, pénzügyileg és társadalmilag is kezelni kell – mondta a jegybankelnök a Közgazdász Vándorgyűlésen. Matolcsy György szerint a növekvő adósságok kezelése mellett kezelni kell majd azt is, hogy környezetvédelmileg is fenntartható pályára kell állítani a világgazdaságot. Az MNB elnöke szerint emiatt új szerepük lesz a központi bankoknak. A magyar jegybank most már úgy látja, hogy megállt a nyáron megindult kilábalás nemcsak világszerte, hanem Magyarországon is. Ezért a jegybank már nem számít V-alakú gazdasági pályára, hanem már inkább madárszárny alakú, hosszabb kilábalásra. Emiatt több tízezerrel nőhet a munkanélküliek száma, és akár 6-7 százalékra is emelkedhet jövő év első felére a munkanélküliségi ráta. Idén és jövőre is 3,5 – 3,6 százalékos inflációra számít a jegybank. 0 százalékos kamattal, költség és díjmentes hitelprogrammal segítené meg a turisztikai vállalkozásokat a KAVOSZ Zrt. Az új Széchenyi Turisztikai Kártya Folyószámlahitel programot több állami szervezet közösen dolgozta ki. A hitel célja, hogy segítsen talpon maradni a koronavírus-válság miatt bajba került turisztikai szektor szereplőinek. A kölcsönt 1, 2 vagy 3 éves futamidővel lehet igényelni, maximum 250 millió forintig. Trendforduló körvonalazódik a foglalkoztatási szándékban. A Manpower előrejelzése szerint a cégek átlagosan 2 százalékkal növelnék munkaerő-állományukat, az utóbbi hónapokat jellemző leépítési szándék után. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Tóth Anna és Nagy Károly.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-25 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-24 20:35:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2020-09-24 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
A Nap Vendége
2020-09-24 18:05:00Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség, turizmusszakmai vezérigazgató-helyettese és általános vezérigazgató-helyettese. A műsorvezető Érczfalvi András.