Trend Night Bukovszky Józseffel
A hét minden éjszakáján jelentkezik a Trend FM különleges zenei válogatása, a Trend Night. Bukovszky József zenei szerkesztő igazi különlegességeket mutat be itthonról és külföldről. Főszerepben a Trend FM kedvencei, nagyrészt olyan felvételekkel, amelyek nem forognak más hazai rádióban.
Utolsó adás
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
Hatalmas fordulat a devizahitelesek ügyében! Az Európai Unió Bírósága érvénytelenítette az egyik ilyen szerződést és precedens értékű ítéletet hozott. De vajon lesz ennek valódi következménye idehaza a többiekre nézve? Körbejárjuk a kérdést. Megszületett ugyan a német kormánykoalíció, de már szinte el is bukott, a koalíciós partnerek képviselői ugyanis első körben nem szavazták meg Merz kancellárrá válását, a második kör délután már rendezte a viszonyokat, na de így lesz ez a jövőben is? Sorra jönnek ki a hazai gazdaság állapotát jelző KSH adatok, kedden a lakásépítési engedélyek számának gyarapodásáról, ami talán lejjebb viszi az árakat, szerdán pedig kiderül, hogy az árrés -stopok lendítettek-e a kiskereskedelmi forgalmon márciusban. Mindkettőt elemezzük. Nehéz nap vár a kanadai miniszterelnökre, de Trumpra is Washingtonban, kettejük tárgyalásán szóba kerül a vám –verseny és az is, hogy miért nincs kedve az USA 51. államává válnia Kanadának – mindezt Martin – Kovács Miklós tárja elénk. A szerkesztő Péli Nagy Kata, a műsorvezető pedig Nagy Károly lesz.
Korábbi adások
-
Nagytotál Péller Andrással
2021-08-31 11:05:00A mai Nagytotálban egy új magyar film mellett színházba is ellátogatunk a kedves hallgatókkal. Adásunk első felében Gombó Viola Lotti, színésznő lesz a vendégünk, akivel a Belvárosi Színház Amy világa című produkciójáról beszélgetünk. Viola címszereplőként a Hernádi Judit által megformált anyjával kénytelen megvívni az élet nagy csatáját, hiszen az anya-lánya kapcsolat manapság szokatlan, de mégis örökké aktuális problémáit dolgozzák fel David Hare darabjának feldolgozásában. A műsor második blokkjában Grosan Cristina rendező ül be a stúdióba, akivel a Reiner-Micsinyei Nórával közösen írt filmjükről beszélgetünk majd. A legjobb dolgokon bőgni kell című alkotás egy olyan dráma, ami a harmincas éveiben járó emberek válságaival és útkeresésével foglalkozik. Tartsanak velünk a 11 órai hírek után, várja Önöket a szerkesztő-műsorvezető, Péller András.
-
Reggeli Monitor Nagy Károllyal
2021-08-31 06:35:00Megállapodás született Oroszországgal egy újabb hosszú távú gázvásárlási szerződésről. A gázszállítás október elsejétől már az új szerződés alapján indul meg Magyarország irányába. Éves szinten 4,5 milliárd köbméter orosz földgáz megvásárlására kötelezi el magát Magyarország. Évente 3,5 milliárd köbméter jön majd Szerbián keresztül, a másik 1 milliárd pedig Ausztria felől. A legtöbb cégvezető családtagja kezébe adná tovább vállalkozását. A ’90-es években alapított családi vállalkozások jelentős része áll generációváltás előtt, az Opten és a Moore Hungary felmérése szerint a legtöbben érzelmi, és nem piaci alapon hoznák meg a cég jövőjét érintő döntésüket. Továbbra is ellenségesen áll hozzá a lakosság és a szabályozók a budapesti Airbnb lakásokhoz. A Magyar Apartmankiadók Egyesülete ezért egy kampányt indít a lakástulajdonosok körében ennek a problémának az orvoslására. Egy Barcelonában bevált megoldást szeretnének itthon is bevezetni. A legfrissebb tőzsdei- és devizapiaci információkkal várja Önöket Andor-Tóth Anna és Nagy Károly.
-
Kriptoverzum
2021-08-31 00:10:00Az NFT-k világához érkezett Kriptoverzum sorozata. Ezek a nem kicserélhető tokenek egyebek között színház-, és repülőjegyeken keresztül törnek be a hagyományos világba, de műalkotások is köthetők már hozzájuk. A részletekről Vidákovics Attilát, A Dlabs alapítóját Andor-Tóth Anna kérdezte.
-
Kriptoverzum
2021-08-31 00:10:00Az NFT-k világához érkezett Kriptoverzum sorozata. Ezek a nem kicserélhető tokenek egyebek között színház-, és repülőjegyeken keresztül törnek be a hagyományos világba, de műalkotások is köthetők már hozzájuk. A részletekről Vidákovics Attilát, A Dlabs alapítóját Andor-Tóth Anna kérdezte.
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-08-31 00:00:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Trend Night Bukovszky Józseffel
2021-08-30 19:05:00A Trend FM különleges zenei válogatása minden nap, este hét és reggel hat óra között. Benne - a teljesség igénye nélkül - jazz, lounge, chill out, soul, blues, folk és világzene, úgy, ahogy máshol még nem hallotta!
-
Hétfő - Egy nő
2021-08-30 18:05:00Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Batthyány Alapítvány elnöke, egyben a Magyar Női Unió alapító elnöke. A műsorvezető Kutasi Judit.